A moratórium előtt két héttel lakoltattak ki egy családot az ellenzéki vezetésű Kispesten
Pedig számtalan alternatív lehetősége lenne az önkormányzatnak hasonló esetekben.
Pedig számtalan alternatív lehetősége lenne az önkormányzatnak hasonló esetekben.
A Szikra Mozgalom Zuglóban és Angyal István szobránál emlékezett ‘56 mártírjaira, akik közül sokakról nem ejtenek szót a ma politikusai.
A Szikra és az LMP szerint a jelenlegi rendszer licitálási mechanizmusa és a szociális támogatások változatlansága sokakat eleve kizár.
Az AVM és a Szikra sikerrel segített az önkormányzat és a tatabányai nő közti megállapodás megkötésében.
A Momentum a legőszintébb új „szocdem” párt. A Szikrával és a DK-val ellentétben legalább tudják, hogy semmi közük a szociáldemokráciához.
A városvezetés egy konstruktív együttműködést rúgott fel a civilekkel, akik a csütörtöki közgyűlésen próbálják meg rendezni Erzsébet helyzetét.
Az esetük olyan rendszerszintű visszaélésekre mutat rá, melyek – hozzájuk hasonlóan – sokakat tehetnek könnyen hajléktalanná.
Helyette egynapos rendezvénnyel készülnek a Népligetben.
Az eredeti bodajki mellett több más helyszín is jelezte a mozgalomnak, hogy ilyen vagy olyan okokból nem tudják befogadni a rendezvényt.
A szervezet szerint a plakátok gúnyt űznek az elmúlt évtizedek legnagyobb válságát átélő magyarok millióiból.