Két megemlékezést is tartott október 23-án a Szikra Mozgalom a fővárosban. Zuglóban Sudár Orsolya, a szervezet tagja tartott beszédet, Jámbor András, a Szikra országgyűlési képviselője pedig Angyal István szobránál emlékezett meg 1956 mártírjairól.

„Nem minden hős fér bele az 56 után kreált hamis valóságokba”

Jámbor András a Szikra országgyűlési képviselője a Salkaházi Sára parkban álló Angyal István szobornál tartott beszédében úgy fogalmazott:

„Sokmindenről beszélünk október 23-án, aminek semmi köze nincsen az ‘56-os forradalomhoz, és sok mindenről nem beszélünk, aminek meg abszolút lenne köze.”

A mai megszólalásokban az egyik oldalon arról beszélnek, hogy az ellenzék az ÁVO-sok örököse és Brüsszellel szemben kell ma megvédeni a szuverenitást, a másik oldalon pedig azt mondják, hogy ‘56-ban az EU-hoz akartak csatlakozni a demonstrálók – összegezte Jámbor a pártok eddigi beszédeit, hozzátéve szerinte ezek hamis valóságok, amikben a ma politikusai akarják narrálni a múltat úgy, hogy az a mai identitásukhoz illeszkedjen. 

„Én nem fogok ilyet csinálni, megmondani, hogy kik ma ‘56 örökösei és nekünk mit kell kezdenünk az akkor történtekből kiindulva. Inkább azokról szeretnék beszélni, akik ebben a hamis valóságban, ami ‘56 után kreálódott nem annyira férnek bele. Ilyen Angyal István, akinek a szobránál állunk”

– fogalmazott az országgyűlési képviselő majd Angyalról beszélt, aki a tűzoltó utcai felkelők vezetőjeként, egyszerre volt szocialista és az éppen létrejövő Kádár-rendszer ellensége. Ki is végezték, mert nem volt hajlandó visszavonni, hogy tárgyalt Kádár Jánossal, aki megígérte neki, hogy a felkelőket bevonják a forradalmat követő átmenetbe. 

Jámbor szerint nehéz kérdés, hogy mikor kezdődött ‘56, hiszen október 23 előtt már Rajk újratemetésen 100 ezres tömeg verődött össze, nem a pártvezetőkből, hanem olyan munkásokból, akik a korabeli beszámolók szerint csepelről érkeztek, mert hittek valamiben. 

„Hitték, hogy a Rákosi rendszerrel szemben demokratikus szocializmust lehet szervezni.”

A Szikra képviselője szerint nem november 4-én ért véget a forradalom, hiszen decemberben ott volt a Nők Menete, amikor több tízezer nő vonult Budapest utcáin a forradalom leverésének egy hónapos évfordulóján.

„De ott voltak a munkástanácsok, amik decemberben még általános sztrájkot, januárban még összejöveteleket tartottak. Csak februárban tudták úgy lefejezni a legnagyobb budapesti munkástanácsot, hogy a vezetőjét letartóztatták”

– mondta el Jámbor, aki szerint ez néhány hónappal korábban még a forradalom újraindítását jelentette volna.

És ott vannak a cigány hősök, akikről szintén kevés szó esik.

A képviselő a Méltóságot a Romáknak Mozgalom megemlékezésén rengeteg olyan történetet hallott, amikről keveset beszélünk, de egytől-egyig arról szólnak, hogy emberek, osztályheyzettől és származástól függetlenül a szabadságot és az igazságot keresték ezekben a napokban.

Jámbor elmondta, nyolcadik éve emlékezik meg az Angyal István szoboránál, mert szerinte Angyal az a hőse a forradalomnak, aki baloldali emberként legközelebb áll bárkihez aki 56-ról gondolkodik.

„Mindenki megtalálja a saját hősét ebben a történetben, de nekünk mégis itt van Angyal István, aki az egyetemről való kirúgása után Dunaújvárosban kezdte építeni a szocializmust, majd 56 októberében a rádiótól kezdve bekapcsolódott a tüntetésekbe és letartóztatásáig szervezte azokat, akik szabadságot és jólétet akartak”

– mondta el Jámbor András, majd gyertyagyújtásra invitálta a jelenlévőket a Salkaházi Sára parkban álló szoborhoz.

Sudár Orsolya: Egyénekként lehetünk elnyomottak, de közösségben sosem!

„Ahol állunk, az egy elfeledett, de annál fontosabb helyszíne volt az 1956-os forradalomnak. Itt állt tőlünk csak pár méterre a Dózsa György út és a Thököly út sarkán a zuglói „pokoli kereszteződés”, ahol a felkelők napokig, november negyedike és nyolcadika között sikerrel fel tudták tartóztatni a elnyomó szovjet csapatokat”

– mondta el Sudár Orsolya a Szikra Mozgalom tagja korábban a XIV. kerületben tartott megemlékezésén. Az aktivista szerint a zuglói forradalmároknak a harca a Corvin téri csoportét felülmúlta, csakhogy a rádió már nem mondhatta be azt. Cházár András utcában állt az a szükségkórház, ahol a harcokban megsérülteket ápolták önkéntes ápolók. Itt állt, a Thököly 44-ben a zuglói önszerveződő felkelők bázisa is.

„Itt, ezeknek a házaknak körülöttünk mind megvan a maga forradalmi története. Azok, akik a harcot vezették, nem voltak egyértelmű hősök. Nem voltak politikusok, filozófusok, ideológusok. Nem lettek híresek se előtte, se utána. Hétköznapi emberek voltak, akiket a szabadság és jobb élet vágya kötött össze. Volt, aki állami gondozásból jött, volt, aki napszámos, volt aki segédmunkás, ács, vagy cipész”

– mondta el Sudár Orsolya. Volt, aki orvostanhallgatóként segített, mint például Tóth Ilona, de Gál Irén segédmunkásként, és Magori Mária takarítónőként vett részt, de a kereszteződés túloldalán Kiszel Józsefné magálankásán kialakított rendelőben ápolta a sérülteket – illusztrált néhány történettel Sudár, hozzátéve, a több, mint négy napig tartó véres harcokban többen maguk is megsérültek, szeretteiket veszítették el.

A Szikra tagja elmondta, a zuglói forradalmárok egy része végül külföldre disszidált, egy részüket perekben elítélték, kivégezték – nincsenek benne a történelemkönyvben, nem áll számukra emlékmű. 

„A mi felelősségünk az ő emléküket is megőrizni. Az ő elkötelezett harcuk számunkra tanúságtétel arról, hogy az ellenállás maga, az ellenállás közös megszervezése és a szolidaritás az egyetlen járható út.

Hogy egyénekként lehetünk elnyomottak, de közösségben sosem”

– mondta el beszédében Sudár Orsolya, majd arra hívta a jelenlévőket, hogy emlékezzenek azokra, akik úgy álltak helyt egy jobb világért, hogy maguk is kizsákmányoltak voltak és arra, hogy az 1956-os forradalmat egy igazságos, szolidáris társadalom gondolata robbantotta ki.