Venezuelában átvettek és szocialista vállalatként üzemeltetnek a munkások egy bezárt kukoricapehelygyárat
Mióta a cég kivonult, a Szocialista Kelloggot gyártják az üzemben.
Mióta a cég kivonult, a Szocialista Kelloggot gyártják az üzemben.
48 évig működött a legerősebb hongkongi ágazati szakszervezet, de a 2019-es tüntetésekben vállalt szerepük miatt pellengérre kerültek, és végül elfogyott körülöttük a levegő.
A „nagyobb” szakszervezetnek jó a nullás béremelés is, így egy 2015-ös szövetségi törvény miatt rosszul járhat a német masiniszták jelentős része.
A tavasszal bevezetett új egészségügyi szolgálati jogviszonnyal a kormány arcul csapta a szakdolgozókat.
Felszólítják a kormányt, hogy ne korlátozza a sztrájkjogot.
Bár a dolgozó a belső szabályozásnak megfelelően járt el, amikor munka közben jelentkeztek nála a tünetek, a cégvezetés mégis eljárás alá vonta és a prémium juttatásból is kizárta.
A szakszervezet 15%-os béremelést követel, a kormány szerint azonban a veszélyhelyzet idején nincs helye reptéri sztrájknak.
A szakszervezet szerint a tervezett megoldás tökéletesen szembemegy a nemrég aláírt bérmegállapodással, nem mellesleg pedig végtelenül etikátlan a dolgozókkal szemben.
Összeesküvéséért, szorongás szándékos kiváltásáért, magánélethez való jog megsértéséért, szexuális zaklatásért és jogellenesen okozott halálért perli fia volt munkahelyét a 40 évesen elhunyt dolgozó édesapja.
Az amerikai autógyártás egykori fellegvárában régóta fenyegetik azzal a dolgozókat, hogy ha jobb munkafeltételeket követelnek, a cég inkább áthelyezi a termelést az olcsóbb munkaerőt biztosító országokba. A virginiai Volvo-munkások most mégis sztrájkba kezdtek.