Mit mond el Magyarországról, hogy a nagyszünetben kilakoltathatnak egy iskolát?
Az iskolát fenntartó alapítvány nem tudta kifizetni az építési vállalkozót, így jövedelmezőbb funkciót keresnek az épületnek.
Az iskolát fenntartó alapítvány nem tudta kifizetni az építési vállalkozót, így jövedelmezőbb funkciót keresnek az épületnek.
A miniszterelnök 2034-ig tervez, megnéztük hát, eddig hogyan teljesültek a Kötcsén újramelegített tervei.
A kormánysajtó úgy tűnik, feltétlen szervilizmust vár el azoktól, akik élnek a jog adta lehetőségekkel.
Dicsekedhet-e előrelátásával az, aki romba dönti az oktatást, és nem tudja, mit kezdjen az általa elszabadított akkumulátoripari káosszal?
Sorra kapják az idézéseket a diákok a rendőrségtől.
Bár a PDSZ szerint néhány pontban sikerült eredményeket elérni, de van, amiben hátrányosabb a végleges szöveg.
Az Országos Közös Akarat mozgalom segítségével a társadalmi szolidaritást szeretnének előmozdítani.
Az integrációt úgy is végre lehetne hajtani, hogy a helyi közösség felismeri nemcsak a szükségességét, de megbizonyosodik arról is, hogy ez szolgálhatja akár mindenki javát is.
Az oktatáspolitikai szakértő és a szociológus szerint is lényegi tényezők megkerülésével egyszerűsített a miniszter.
Tizenkét év kormányzás után kire lehet mutogatni?