Iskolák tucatjaiban sztrájkolnak mától
És megkezdődött a sztrájk előkészítése a szakképzési intézményekben is.
És megkezdődött a sztrájk előkészítése a szakképzési intézményekben is.
A PDSZ szerint mindent elkövetnek, hogy elvegyék a tanárok kedvét a sztrájktól.
A keresztény intézmények pedagógusai is elégedetlenek a kormány oktatáspolitikájával.
A tárgyalódelegáció szerint a kormány által – az EU-s forrásokhoz kötött – 20 százalékos jövő évi bérfejlesztésnek a felét az idei, másik felét pedig a jövő évi infláció viszi el, így a kormány valójában azt ajánlja nekik, hogyha minden jól megy, ugyanannyit kereshetnek majd jövőre is.
Kérdés, hogy ezt a konfliktust tudja-e értelmezni és fel tudja-e vállalni az önmaga sorsával elégedetlen városi középosztály?
Amikor a tömeg eleje már jó fél órája a Műegyetem előtt várta a beszédeket, a vége még csak a Kálvin térről indult.
Nem csak Budapesten tüntetnek október 23-án az oktatásért.
A nyíregyházi tüntetésen most is mintegy 600-700 ember vonult az utcára, fáklyás felvonulással lassítják a forgalmat.
Több fővárosi kerületben zárva tartottak délelőtt az óvodák. A XV. kerületben és Pécelen az összes intézményben tiltakoztak.
Újabb nagyvárosban álltak ki tömegek a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsüléséért.