Megszüntetné a CEU a népszerű menekültoktatási programját, tiltakoznak a diákok
A menekült diákoknak szánt program népszerű és eredményes volt, a diákok értetlenül állnak az egyetem döntése előtt.
A menekült diákoknak szánt program népszerű és eredményes volt, a diákok értetlenül állnak az egyetem döntése előtt.
Az esti tüntetésen jelentették be.
A közoktatási sztrájkhét utolsó napjainak eseményeiről számolunk be.
Közleményben reagáltak a kormánypárti médiában elhangzott vádakra.
De lesz még szolidaritási és ülősztrájk is jövő kedden.
Emellett az is kiderült: bírósági döntés született arról, hogy elfogadták a PDSZ ajánlatát a szakképzésben dolgozók sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásáról.
Berta Beáta alig két hete úgy mutatkozott be, hogy „még tanár”, mára úgy érzi, több évtizednyi oktatás után nincs többé maradása.
A PDSZ-hez jogsértésekről és túlkapásokról szóló beszámolók érkeztek. Van olyan iskola, ahol már nem látják értelmét a sztrájknak.
Január 31-én szolidaritási akcióra hívtak a szakszervezetek, a szakképzésben figyelmeztető sztrájkot tartanak majd.
A közoktatásban és a szakképzésben is országos figyelmeztető sztrájkot szerveznek.