„Megmutatni, hogyan tudunk kiállni hatékonyan az áldozatok mellett”
A Néma Tanúk felvonulással kezdetét vette a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen.
A Néma Tanúk felvonulással kezdetét vette a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen.
Felvonulással és beszédekkel kezdődött az idei 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen.
Az elmúlt évben férfiak által meggyilkolt nőkre emlékeztek a Kossuth téren, figyelmeztetve: az erőszaknak kitett nők százezrei nem várhatnak rendszerszintű változást, ha a kormány nem változtat alapjaiban a politikáján.
A járvány miatti bezártság és bizonytalan gazdasági helyzet rontott az erőszaknak kitett nők helyzetén és tovább növelte a nemek közötti egyenlőtlenséget. November 25-én idén is kezdetét veszi a 16 Akciónap, a nők elleni erőszak miatt indított kampány.
Magyarországon évente körülbelül ötven nő hal meg családon belüli erőszak következtében. Felismerésre és változtatásra hív idén a NANE.
Stiller Ibolya beszéde a 2019-es Néma Tanúk Menetének nyitóünnepségéről.
A Néma Tanúk felvonulás idén is emlékeztet minket: megannyi tragédia elkerülhető lehetne, ha a rendőrség és jogszolgáltató szervek megváltoztatnák gondolkozásukat.
Magyarországon minden évben meghal 50 nő családon belüli bántalmazás következtében, és 200 ezren megsérülnek. Velük miért nem foglalkozik a kormány?