3 millió forint kártérítést kapott a férfi, akinek letépte a karját egy munkagép
Tavaly 23.387 dolgozót ért a munkahelyén baleset.
Tavaly 23.387 dolgozót ért a munkahelyén baleset.
Május elseje valójában a munkások ünnepe: egyben nemzetközi emléknap, hiszen mindazt a kevéske szabadságot, amit ebben az életben élvezhetünk (mint a szabadidő és a hétvégék) vér és verejték árán küzdötte ki a nemzetközi munkásmozgalom.
Nagyon fontos, hogy a buszsofőr megéljen a fizetéséből, de legalább ennyire fontos lenne, hogy társadalomkutatás is legyen. És az is pénzbe kerül.
A baloldal kiüresedésére a válasz a termelési folyamat szintjéről, a munka világából jön: a gazdaság demokratizálása, a munkás érdekképviselet újjáélesztése, a szociális és munkajogok védelme, és a koalícióépítés az ezen dolgozó szervezetek között.
A magyar gazdaság messziről jól néz ki: magas a növekedés, alacsony az infláció, alacsony a munkanélküliség, az államadóssági ráta évről évre csökken. Közelről megvizsgálva azonban sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki.
2013-ban 23 százalékkal maradtak el a Mészáros-cégek bruttó bérei az országos átlagtól, de még 2016-ban is 19 százalékos volt az elmaradás.
Egy cseh férfi naplózni kezdte a munkáját, majd perelt: a bíróság utólagosan kifizetteti a munkáltatóval a pénzt, ami a minimálbér alapján járt volna neki.
2010-ben, a gazdasági válságban egyre mélyebbre süllyedő Katalóniában jött létre az önigazgató szervezetek egyik mintapéldánya, amely elméletben is gyakorlatban is alternatívát keres a kapitalista modellhez képest.
Minden magyar dolgozó azzal a tudattal fizeti be a munkavállalói járulékokat, hogy azért cserébe majd támogatást kap a kormánytól, ha bajba kerül. De egyre kevésbé történik így.