Továbbra sem tudott megegyezni az IMF és a libanoni elit a pénzügyi mentőcsomagról
A Valutaalap megszorítana, Riád Szalameh, a libanoni Nemzeti Bank elnöke viszont mentené, ami menthető.
A Valutaalap megszorítana, Riád Szalameh, a libanoni Nemzeti Bank elnöke viszont mentené, ami menthető.
Az eddig több mint kétszáz ember életét követelő robbanás után végül meghozták a döntést.
A történelmileg Franciaországhoz kötődő kis, közel-keleti államot teljes káoszba taszította a súlyos bejrúti robbanás, Párizs támogatásért lobbizik az EU-nál, a libanoniak azonban attól félnek, korrupt kormányuk ezt is csupán zsebre tenné.
Még egyetlen kormánytag sem kért hivatalosan bocsánatot, de Izrael már felajánlotta a segítségét az elvileg ellenséges országnak.
A vámigazgató szerint eleve hiba volt, hogy lepakolták a robbanóanyagot egy olyan hajóról, amit csak átmenetileg akartak a kikötőben tartani.
A helyi bankrendszer összeomlása után az ország külföldi befektetőket keres, Peking idejekorán lecsaphat a lehetőségre.
Miközben a lakosság nagy része az éhezés szélén él, addig a hatalom gyermekei luxus-valóságból posztolnak. Amerikai újabb megszorításokkal nehezíthet a helyzeten.
Amerika fegyverekkel támogatja a kétséges módszereket alkalmazó hadsereget.
A Human Rights Watch szerint a rendőrök kifejezetten szemre céloztak gumilövedékkel. A helyi valuta értéke közben megfeleződött.
Ahogy az iraki és iráni hatalmak számára kapóra jött a Szulejmáni elleni támadás, úgy a Hezbollah vezetője is megpróbál előnyt kovácsolni de facto vezetőjének halálából.