Williams kultúrelméleti munkásságában a társadalom radikálisan demokratikus vízióját jelenítette meg – és fenntartotta a gondolatot, miszerint az alapos kritika a felszabadulás eszköze lehet.
Wass Albert egyik regényének kötelező olvasmánnyá tétele újraélesztette a szerző körüli esztétikai, de még inkább politikai vitákat. Mindez rákényszerít bennünket, hogy szembenézzünk kulturális térben végbemenő jobboldali hegemónia-építési folyamatokkal.
A kulturális munkások tudásai egy szolidáris mozgalom részeként nemcsak a művészet válságára, hanem a tágabb társadalmi krízisekre is tudnának reagálni – miközben ezek az alternatív intézmények megélhetést és stabilitást is nyújtanának a résztvevőknek.
Kiknek az életében realitás egyáltalán az, hogy könyvekhez hozzájussanak, és pusztán a hozzáférhetőség biztosításával meghaladhatóak-e egyáltalán az egyenlőtlenségek?
Az egyik utolsó államtól és a piactól függetlenül működő képzőművészeti szervezetet – a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületet – a megszűnés veszélye fenyegeti. Bár nem történt nyílt bekebelezési kísérlet, a Stúdió anyagi gondokkal küzd, és nehezen tudja meghatározni a helyét a megváltozott politikai és gazdasági környezetben.
