Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Számvetés és felszabadulás – Raymond Williams egy évszázada

„Gondoljuk végig munkaként, és vegyük észre, milyen hosszú és rendszerszintű kizsákmányolás és kisajátítás kellett ahhoz, hogy ennyi házat, ilyen léptékben felépítsenek” – írja Raymond Williams 1973-as, The Country and the City című figyelemre méltó könyvében. Ez a reflexió a vidéki ház és birtok szimbolikájáról, pusztító erejéről mint szándéknyilatkozat érzékletesen szemlélteti Williams írásainak egyik állandó jellemzőjét: a historizáló és materialista megközelítést, amelynek központi fókuszában a társadalmi folyamatok állnak.

Születésének századik évfordulóján (a cikk eredetileg 2021. augusztus 31-án jelent meg a Tribune oldalán– a szerk.) ez tanulságos kiindulópont, ahonnan újra áttekinthetjük a walesi író elméleti munkásságának jelentőségét a szocialisták számára. Williams, a 20. század úttörő gondolkodója ugyanis a szocializmus mellett kötelezte el magát, pontosabban a marxizmus volt az, amihez ismételten fordult és amitől többször eltávolodott élete során.

Közel 101 éve született Raymond Williams, a 20. századi marxista kultúraelmélet egyik legfontosabb alakja. Munkásságában a társadalom radikálisan demokratikus vízióját jelenítette meg – és fenntartotta a gondolatot, miszerint az alapos kritika a felszabadulás eszköze lehet. Williams egyik legfontosabb írása, az Alap és felépítmény a marxista kultúraelméletben, a Fordulat folyóirat Kultúra és kapitalizmus lapszámában jelent meg először magyarul.

Williams 16 évesen olvasott először Marxtól és Engelstől. A Kommunista Kiáltvány egy példányához az 1937-es párizsi világkiállítás szovjet pavilonjában jutott hozzá, amikor hazafelé tartott Walesbe a Nemzetek Szövetségének egy genfi ifjúsági konferenciájáról. Később cambridge-i diákként olvasta A tőkét, és kezdett el behatóbban foglalkozni a „bevett marxista kritikákkal”. Megkérdőjelezve az ortodoxiákat, amelyeket 1958-as, áttörő jelentőségű Culture and Society című könyvében az alap-felépítmény modell sablonos és gyenge értelmezéseként elvetett, Williamset bonyolult, frusztrált viszony fűzte Marxhoz, ezzel küzdve, ezen túllépve dolgozta ki saját, maradandó hozzájárulását a marxista kultúraelmélethez: a kulturális materializmust. Ez 1977-es, Marxism and Literature című művéhez köthető, és egy olyan folyamat eredményeként jött létre, amely angol szakos egyetemi tanulmányainak utolsó éveire nyúlik vissza.

„Végre megszabadulhattam a modelltől, amely akkora akadálynak bizonyult, akár bizonyosságban, akár kétségben: a berögződött és ismert marxista álláspontok modelljétől” – állította némi megkönnyebbüléssel Williams, reflektálva egyetemista éveinek marxizmusról szóló olvasmányaira.

„Amint a munkásság magja maga is aktív, fejlődő, befejezetlen és folyamatosan vitatott színben tűnt fel, számos kérdés újra nyitottá vált.”

Williams itt egy jellegzetes lépését alkalmazza: az ellentmondásokat vizsgálja a társadalom leegyszerűsített és ebből következően korlátozott felfogásában, amely nem fektet kellő hangsúlyt az emberi ágenciára és a hétköznapi emberek kreatív képességeire. „Az »alap« és a »felépítmény« általános absztrakciója” – jegyzi meg – „tehát éppen a Marx által támadott gondolkodásmódok radikális továbbélése.”

Williams számára Marx egyszerre volt konkrét és rugalmas a gazdasági termelés és annak kultúrához és ideológiához való kapcsolatának elemzésében.

Williams gondolkodásában kulcsfontosságú a figyelem, amit az aktív és dinamikusra, a kultúra alkotó folyamataira, valamint a kulturális termelés társadalmi és materiális történetére fordított.

„Amit most állítok, hogy elértem” – mondja 1976-ban, Notes on Marxism in Britain since 1945 című művében – „egy olyan kultúraelmélet, amelyben a kultúra mint (társadalmi és materiális) termelő folyamat; a gyakorlatok, vagyis »művészetek« pedig mint a materiális termelőeszközök társadalmi felhasználásai jelennek meg.”

Ez a pálya nyomon követhető a Williams írásait tartalmazó új könyvben, melyet nemrég szerkesztettem a Verso számára. A Culture and Politics: Class, Writing, Socialism kiadatlan és összegyűjtetlen esszéket tartalmaz 1958-tól (egy elveszett Culture and Society fejezettel) 1987-ig (a halála előtti évig). A gyűjtemény egyik központi szövege az a marxista kultúraelméletről szóló eredeti előadás, amelyet a későbbi, híres Alap és felépítmény a marxista kultúraelméletben című esszében is felhasznált. Eredetileg 1973-ban, Montrealban tartotta az előadást, észak-amerikai tartózkodása során, amikor a Stanford egyetemen vendégprofesszorként politológiát tanított. Az előadásból kitűnik Williams megújult elköteleződése a marxista kultúrafelfogások iránt.

Szemináriumain és előadásain új gondolatokkal kísérletezett, először Cambridge-ben – ahová 1961-ben angol szakos tanárként tért vissza – később pedig Olaszországban, Jugoszláviában, Magyarországon, Németországban, Skandináviában és a Szovjetunióban is. Néhány előadása ebből az időszakból, illetve a nyolcvanas évekből a könyvhöz tartozó szélesebb körű kutatásom részeként került kiadásra.

Williams nyilvános beszédeit arra használta, hogy új kritikai felismerésekre jusson: ez a módszer alakította kiadott munkáit, és gyakran szolgált azok alapjául. Ritkán adott elő teljes szövegből, gyakran rövid jegyzeteket használt, melyek margójára firkálta a nagyjábóli időzítéseket. „Több gondolat éppen beszéd közben jutott eszembe” – árulta el szó szerint lejegyzett előadásai kapcsán, melyeket a The English Novel from Dickens to Lawrence című művében gyűjtöttek össze.

Barátja, a kultúraelméleti tudós Stuart Hall számára Williams stílusának és mondatszerkesztésének gondolati mintái emancipatorikus és demokratikus mozgást testesítenek meg:

„Írásában és beszédében – azokban a lassú, feltáró, önmagukba visszaforduló mondatokban, melyek gondolatainak valós, megélt folyását követik – ragaszkodott ahhoz az erőfeszítéshez, hogy a szakosodott értelmiségen túl egy tágabb közönséget is elérjen, és hogy a szellemi munkát szélesebb társadalmi és politikai rendeltetéssel kösse össze”.

E rendeltetésnek egy része, Daniel Hartley szerint, Williams „önmegújító mellékmondataiban” érhető tetten, melyeket azért alkalmazott, hogy stílusát a nyugati polgári társadalom összetett közvetítéseihez (mediations) próbálja alakítani.

A feladat, hogy szövegében a kapitalizmus ezen komplexitásait megjelenítse – folyamatosan vizsgálva az elfogadott „normákat” és a bevett „hagyományokat” – sűrű és helyenként bonyolult stílushoz vezetett. Azonban Williams sokféle nyelvi regisztert használt. Elég megnézni a Culture and Society és a fölöttébb elméleti Marxism and Literature tudományos intenzitását; csakúgy, mint első könyvének, a Reading and Criticismnek (melyet felnőttképzési tanulási segédletként írt) türelmes, bevezető hangnemét; első regényének, a Border Countrynak elgondolkodtató eleganciáját és televíziós rovatának mindennapi megfigyeléseit. Legtöbb írásában felfedezhetőek életrajzi elemek – pillanatokra visszavezetve az olvasót a walesi Pandy faluba, ahol Williams egy munkásosztálybeli családban nőtt fel, Anglia határán. Ez a hely-, és osztálytapasztalat alapvető fontosságú.

Bár életrajza vázlatosan ismert – Pandytől Cambridge-ig, a normandiai harcoktól a felnőttoktatásig és a brit újbaloldal megalakulásáig –, továbbra is sok minden maradt átfogó dokumentáció nélkül, különösen a hatvanas évektől kezdődően. Dai Smith hiteles beszámolója, az A Warrior’s Tale, egészen 1961-ig, a Williamset meghatározó évekig vezet minket. De ezen túlmenően életrajzi írások terén kizárólag Fred Inglis 1995-ös, vitatott biográfiája áll rendelkezésünkre. (Inglis például Williams The Long Revolution című művének idézésekor tesz egy „uhh, folyamatos zümmögés” megjegyzést). Lenyűgöző, futó bepillantásokra akadunk Williams saját munkáiban – például amikor az amerikai televízióról alkotott benyomásait írja le – illetve interjúkban, különösképp a formailag innovatív Politics and Letters (1979) című kötetben. Ennek ellenére barátja, a történész E. P. Thompson által „egyesítő nyomásnak” nevezett hatása több vizsgálódást és reflexiót igényel egy intellektuális életrajzban. Williams központi szerepe a 20. század szocialista gondolkodásában ugyanezt követeli meg.

Raymond Williamsnél a marxista kultúraelmélet megújítása a hetvenes években a Wales és a walesi kérdések iránti egyre növekvő elköteleződéssel, illetve saját walesi élettapasztalatainak értelmezésével párosult

– amint azt Daniel G. Williams kimutatta. Raymond Williams itt ismét komplexitást követelt: „Ha egy valamihez feltétlenül ragaszkodnunk kell a walesi kultúra elemzése során, az a kényszerű és szerzett törések komplexuma: radikális változások széttöredezett sorozata, amelyben nemcsak bizonyos társadalmi és nyelvi folytonosságokat kell észrevennünk, de a tagadás, ellentét és változtatás által történő önmeghatározás számos aktusát is. Valójában Walesnek ez a mélyen és tudatosan problematikus kultúrája az, ami valóságos, szemben azzal az ideológiai különbséggel, amely a szelektív, domináns és hegemón angol kultúrától elválasztja.” Ez a történeti számvetése a walesi identitással és az „angolság” osztálykritikája a walesi határvidék szemszögéből 1983-ban, miután nyugdíjba vonult Cambridge-ből, az angol műveltség szimbolikus központjából. Mély kötődése Waleshez szépirodalmi műveiben is folyamatosan visszaköszönt.

Az időszakot emellett nemzetközi előadásainak bővülése is jellemezte. Kiemelten fontosnak bizonyult egy párizsi utazás, mely során Pierre Bourdieu szociológussal dolgozhatott együtt. Amint azt az új gyűjtemény bevezető tanulmányában kifejtem, E.P. Thompson volt az, aki bemutatta Bourdieu-t Williamsnek; Williams ezután kezdett dolgozni Pierre Bourdieu and the Sociology of Culture című hosszú esszéjén Nicholas Garnhammel együtt. Thompsonhoz hasonlóan Garnham úgy értelmezte Bourdieu munkásságát mint „tudatos és folytonos ellenállást” Louis Althusserrel és a strukturalizmussal szemben. Bourdieu pedig az első brit újbaloldal, valamint Williams, Thompson, Richard Hoggart és Erik Hobsbawn írásaihoz fordult, válaszként az althusseriánus marxizmusra.

Az írások közül néhányat Bourdieu meg is jelentett fordításban folyóiratában (Actes de la Recherche en Sciences Sociales). Egészen figyelemre méltó leveleket találni a Williams-archívumban, melyeket Bourdieu Williamsnek írt.  Mégis a Thompson tollából származó levelekből derül ki igazán, miért tekintett Williamsre egyfajta apafiguraként számos prominens baloldali gondolkodó. Familiar Stranger című emlékiratában Stuart Hall is hasonlóan emlékszik vissza rá: „Raymond minél izgatottabb lett, annál csendesebbé vált. Ilyenkor egyfajta walesi mormogásba merült, és nagyon kellett figyelni, hogy halljuk azt, amit olyan aprólékosan megfogalmazott”.

Williamset a szocializmus és a szocialista megújulás iránti elkötelezettsége emelte közvetítői pozícióba. Gyakran szolgált összekötő kapocsként a háborgó csoportok között

– példa erre Thompson véleménykülönbsége a New Left Review-val. Politikai hovatartozását és beavatkozásait hivatalos párttagságán keresztül kevéssé érthetjük meg, szerepe leginkább a szocialista viták konstruktív és kritikai hangjaként fogható fel.

Egyetemistaként tizennyolc hónapra csatlakozott a Kommunista Párthoz, 1961-től öt évig a Munkáspárthoz, 1969-ben pedig legalább egy, de lehetséges, hogy két éven keresztül is a Plaid Cymru tagja volt. Bár mindháromból kilépett, a pártok számára fontos szellemi forrás maradt – akár szívesen fogadták, akár nem – néha belülről, de leginkább kívülről. Williams a Munkáspárt hírhedt, 1985-ös kongresszusának peremeseményén egy olyan szocialista stratégia szükségét hangsúlyozta, amely képes túllépni a képviseleti demokrácia korlátain, és elmozdulni a közvetlen demokrácia, a decentralizáció és az önrendelkezés irányába. Az eseményre meghívott panel tagja volt Tony Benn szocialista politikus is, a kapcsolódó esszé megtalálható az új gyűjteményben.

Radikális demokratikus víziója – ahogy azt 1983-as Towards 2000 című művében vázolta –a jelen kihívásaival nézett szembe és a „remény erőforrásaira” épített. Utolsó könyvében így fogalmaz: „Nem csupán a béke, az ökológia és a feminizmus mozgalmaiban kezdődött meg a változás. Bekövetkezett abban az életerős mozgalomban is, amelyet alternatív kultúrának nevezünk, de ami legjobb esetben mindig mint ellenkultúra valósul meg: újszerű munkaként a színház, a film, a közösségi írás és kiadás (community writing and publishing), valamint a kultúraelemzés terén”.

A feladat, amelyet Williams a jelen számára kitűz, a kortárs „remény erőforrásainak” létrehozása, felkutatása és felhasználása.

Williams „határozottan materialista kultúrafelfogása” – Marie Moran szavaival élve –  egy ilyen erőforrás, amely elősegíti azt a Williams által leírt „aktív, ellentmondásos történelmi folyamatot, amelyben a formákat a társadalmi viszonyok hozzák létre, legyenek azok nyilvánvalóak vagy rejtettek”.

Ez visszavisz minket a vidéki házhoz és a történelmi folyamatok egy olyan látásmódjához, amely nemcsak elszámoláshoz, de felszabaduláshoz is vezethet. Egyik legmaradandóbb, egyszersmind egyszerű megfigyelése arra vonatkozott, hogyan választódnak ki a hagyományok, hogyan határozzák és építik fel őket visszamenőleg. El kell kerülnünk azt a hibát – hangsúlyozza –, hogy feltételezzük, egy ideiglenesen domináns társadalom szelektív változata „általános”, míg az ideiglenesen dominált társadalmak szelektív változata csupán „helyi” vagy „tradicionális”. Paul Jones számára ez lehetővé teszi, hogy Williams gondolkodásmódját – demokratikus víziója és a „a nép kreatív alkotói képességébe” vetett hit mellett – „a nemzetek és társadalmak közötti imperialista és neo-kolonialista viszonyok kritikájaként” lehessen használni. A társadalom ilyesfajta kritikában tetten érhető Williams vágya, hogy kiterjessze és újraértelmezze a szellemi munka felhasználási módjait és értékeit. Ez a 21. század egyik kihívása: munkaként végiggondolni.

A Tribune oldalán megjelent angol eredetiből fordította: Bozsik Laura

A szerző, Phil O’Brien Raymond Williams Culture and Politics: Class, Writing, Socialism című gyűjteményének szerkesztője és a The Working Class and Twenty-First-Century British Fiction szerzője. Az Open University docense, a Raymond Williams Society titkára.