Szavazati jogot kaphatnak a cégek egy amerikai városban
És nem a Black Mirror új évadában.
És nem a Black Mirror új évadában.
A világ legnagyobb vagyonkezelője és az Egyesült Államok legnagyobb bankja.
Mintegy harminc év óta először akarták frissíteni a részletes hadműveleti terveket, de jött Törökország.
Berlusconi megértette: nem az számít, hogy jót vagy rosszat mondanak róla, hanem hogy folyton róla beszéljenek.
Koszovó szerint Szerbia „elrabolta” három rendőrét, emiatt megtiltotta a szerb áruk behozatalát.
Jó hír lehet azoknak, akik kénytelenek bérmunkából fenntartani magukat iskola mellett.
Legkevesebb 78 ember elhunyt, több tucatnyian pedig eltűntek a görög partoknál azután, hogy felborult egy menekülteket szállító hajó a Jón-tengeren.
Hiába a kormány nőellenes politikája, az abortuszhoz való joghoz egyre többen ragaszkodnak Lengyelországban.
A finnországi választási küzdelem eredményeként a kormányzó baloldali koalíciót liberális, konzervatív és szélsőjobboldali erők válthatják. A radikális baloldal is jelentősen gyengült.