Sztrájkra készülnek a volánosok, nem ajánlott béremelést a munkáltató
A vezérigazgató úgy ment tárgyalni, hogy nem volt felhatalmazása ajánlatot tenni. A szakszervezet szerint erre nincs idő.
A vezérigazgató úgy ment tárgyalni, hogy nem volt felhatalmazása ajánlatot tenni. A szakszervezet szerint erre nincs idő.
A kormányzat az emberi hibára keni a felelőséget, miközben évtizedek óta építik le a vasutat.
A budapestiek azt is megszavazhatják, hogy a főváros befizesse-e a kormányzati „sarcokat”, vagy inkább a BKV-ra költse őket.
Ha az árak nem tükrözik a valódi költségeket, az előbb-utóbb súlyos gazdasági recesszióhoz vezet.
Palkovics miniszter egyeztetésre hívta a budapesti főpolgármestert 24 órán belülre.
Az önkormányzat nem tudja fenntartani a főváros tömegközlekedését a megszorítások miatt, és ha a kormány nem fizeti ki 12 milliárdos normatívát, már csütörtökön leállhat a közösségi közlekedés.
Miközben az önkormányzatoknak semmilyen mozgástere nem maradt, a kormány az emelkedő költségekhez igazíthatja a főváros hozzájárulását.
A hatvaniak is áldozatul estek a MÁV menetrend-módosításának.
Meg lehet indokolni a vasút elsorvasztását, csak az érvek csengenek hamisan.