Újabb végrehajtók vallották magukat bűnösnek a Schadl-Völner-ügyben
A beismerések jelentősen gyengíthetik a végrehajtó-elnök és a volt államtitkár esélyeit a bíróságon.
A beismerések jelentősen gyengíthetik a végrehajtó-elnök és a volt államtitkár esélyeit a bíróságon.
A lemondások és az új összeférhetetlenségi szabályok önmagukban nem állítanák helyre a magyar egyetemek autonómiáját.
Nem csak természeti, jól körülírható társadalmi okai is vannak.
Tovább folytatódik a Schadl-botrány. 38 millió forintért kelt el egy 450 millió forintos villa.
Közleményben reagáltak a kormánypárti médiában elhangzott vádakra.
Nem mondják hogy elzárják a gázt, csak felhívják a figyelmet arra, milyen fontos partnerek.
A nokiás doboz helyett most itt a gurulós bőrönd, de a lényegről alig beszélünk.
Kényszermunkával jött létre a sportesemény, mégis volt olyan munkajogi szervezet, amely védte a védhetetlent.
Egy közszférában dolgozó lapunknak elmondta, több kollégája is szorongott attól, hogy nem tudta, munkája közben éppen megbízhatósági vizsgálaton esik-e át.
Schadl György példáját esettanulmányként mutatták be.