Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hiába mondtak le a kurátor-miniszterek, még mindig nyolc egyetemi EU-s pályázat lóg a levegőben

Ez a cikk több mint 1 éves.

Bár a múlt heti kormányinfón bejelentett döntéssel az érintett miniszterek lemondtak kuratóriumi tagságukról az alapítványokban, és Navracsics Tibor tárca nélküli miniszter közlései szerint a kormány hajlandó olyan új összeférhetetlenségi jogszabályokat is alkotni, a G7 keddi cikke szerint ez sem jelentené az alapítványi egyetemek számára  az EU-s pénzek „kiszabadítását”. A lemondások és az esetleges új jogszbályok ugyanis önmagukban nem állítanák helyre a magyar egyetemek autonómiáját.

Mint ismert, december közepétől EU-s költségvetési szerv transzparenciaproblémák miatt nem szerződhet közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal vagy általa fenntartott entitással, így 21 magyar egyetemmel sem. A kormány ezt a helyzetet azóta is olyan nyilatkozatokkal igyekszik hűteni, amelyek szerint még azelőtt sikerül megegyezni a pénzekről az Európai Bizottsággal, hogy a konfliktus hatásait magyar hallgatók és kutatók a bőrükön éreznék. 

A G7 úgy tudja, a közel két hónapja tartó szerződésstop nyolc egyetemi EU-s pályázat folyamatait akasztotta meg. A lapnak információja van olyan márciusban leadandó pályázatról is, amelyen annak reményében dolgoznak a kutatók, hogy mire elnyernék a támogatást, támogathatóvá válik az intézmény.

Míg az Erasmus+ program esetében a magyar alapítványi egyetemek kitiltása az EU-s finanszírozási rendszerből csak nyártól éreztetné direkt hatását, az EU hatalmas összegű és nagy múltú tudományos kutatási programjával, a Horizont Európával más a helyzet – írja a lap. A Horizont ugyanis a tavalyi magyar GDP kétharmadának megfelelő, több mint 95 milliárd eurós (38 ezer milliárd forintos) kutatási és innovációs program, amelyben a kutatási forrásokért éles verseny folyik, a pályázatírás és -leadás, az elbírálás és szerződéskötés pedig folyamatos. A pályázatok elkészítése hónapokig tartó folyamat, a szerződéskötésre pedig a pályázati kiírástól számítva nyolc hónap áll rendelkezésre. 

A portál cikke arra is rámutat, hogy a magyar tudománypolitika hangsúlyosan épít a Horizont-forrásokra, és arra, hogy a következő ciklusban a magyar részvétel megugrik: a Horizont Európa eddigi mintegy másfél éve során a szerződésstopig 10 millió eurónál is több pénz érkezett magyar alapítványi fenntartású egyetemekhez.

Az Európai Bizottság magyar képviselete a G7-nek adott tájékoztatása szerint az intézkedés „néhány pályázati felhívásra azonnali hatással van”. Mint írták: „nyolc olyan felhívást azonosítottunk, amelyek esetében a támogatási megállapodások aláírásának határideje májusban van”. A Bizottság további információt nem adott, így azt nem tudni, mely alapítványi egyetem pályázata „ragadt be”.

Ugyanakkor EU-s forrásból  a G7 úgy értesült, az érintett pályázatok között van

  • biodiverzitással,
  • egészségüggyel, 
  • élelmiszer-termeléssel
  • és élelmiszer-ellátási láncokkal kapcsolatos kutatás. 

Havas Attila, a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet innovációkutatással foglalkozó tudományos főmunkatársa, aki számos nyertes EU kutatási pályázatban vett részt, de tapasztalt pályázatértékelő is, a G7 kérdésére azt mondta: az EU-támogatás feltétele az egyetemek oktatási és kutatási autonómiájának helyreállítása. „A támogatás elvesztésénél azonban még súlyosabb veszteség az, hogy egyetemi autonómia nélkül az oktatás és kutatás színvonala is zuhanni fog Magyarországon” – mondat Havas.

(G7)