A végleges bezárás fenyegeti a Lukács Archívumot az önkény és a kicsinyesség miatt
A főváros megmentené az intézményt, az MTA kétségbe vonja a létjogosultságát.
A főváros megmentené az intézményt, az MTA kétségbe vonja a létjogosultságát.
A főváros év végéig biztosítja az ukrajnai menekültek lakhatását, miközben segít megoldani az egyéni lakhatásukat.
Nem találta önkényuralmi jelkép bűncselekménynek a kövön lévő keresztet a rendőrség, Szálasi Ferenc fotója maradhat.
Bár nem hajléktalan emberek elhelyezéséről szólt az előterjesztés, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint mégis „az volt a hangulat a teremben, hogy a hajléktalankodást otthon, a négy fal között csinálják”.
Az önkormányzat a még élő hozzátartozókkal egyeztetve emelne új síremléket, ha jövő héten nem tűnik el Szálasi Ferenc portréja és a nyilaskereszt.
A BKM nem találta nyomát az átalakítási terveknek, a rokonok nyugalmat követelnek Lutz Gizellának.
Déri Tibor újpesti polgármester, a kerület országgyűlési képviselői és a Főpolgármesteri Hivatal közösen próbálnak segíteni a leépített munkavállalóknak, a Fidesz nem képviseltette magát.
Átlagosan 5 százalékos reálbéremelés várható Budapesten az inflációt is figyelembe véve. A szociális és kulturális területen viszont vannak még vitás kérdések.
Karácsony szerint a mai naptól senki nincs biztonságban ebben az országban.
Karácsony Gergely visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint a főváros a Városháza értékes ingatlanának eladását tervezi.