Bocsánatot kért az Amazon, mert letagadta, hogy vizelni sincs ideje a dolgozóknak
Több mint egy héttel a bizonyítékok napvilágra kerülése után kérdés, hogy mennyit ér az efféle bocsánatkérés.
Több mint egy héttel a bizonyítékok napvilágra kerülése után kérdés, hogy mennyit ér az efféle bocsánatkérés.
Fontos lépés az Obama által 2015-ben kötött, majd Trump által 2018-ban felrúgott egyezség visszaállításának irányába.
Szakszervezetet alakítanának az egyik Amazon-raktár dolgozói az Egyesült Államokban, a cég keményen küzd ez ellen, és tagadja a megalázó munkakörülményeket. De a kiszivárgott bizalmas dokumentumok másról tanúskodnak.
A járvány kezdete óta folyamatosan nő az ázsiaiakkal szembeni gyűlölet-bűncselekmények száma Amerikában. Kedden nyolc embert lőttek agyon.
Kérdés, hogy sikerül-e emberségesen kezelni a kialakult krízishelyzetet.
A mentőcsomag szakít elődei gyakorlatával: a gazdagoknak, illetve nagyvállalatoknak adott kedvezmények helyett a hétköznapi embereknek, a középosztálynak és a rászorulóknak juttat anyagi támogatásokat.
Federico Klein személye egyelőre a legszorosabb felfedezett kapocs a Trump-adminisztráció és a Capitolium január 6-i ostroma között. Több bűnöldözéshez és katonasághoz köthető személy is volt az ostromlók között.
Az exelnök szerint a Republikánus Párt mögötte áll egységesen, csak néhány „washingtoni bajkeverő” osztja meg a pártot.
Az oroszellenes összeesküvés-elméletek csak kiélezik a két nukleáris nagyhatalom közötti feszültséget, ami veszélyes és költséges fegyverkezéshez vezet. A cél (részben) valószínűleg ez is volt.
Az elmúlt napokban egymás mellett két olyan eseménysorozat is lezajlott, amely megmutatja, mire is számíthatunk az új amerikai adminisztráció közel-keleti politikájától, és úgy általánosságban: a külpolitikájától.