Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Biden az atlantai lövöldözésekről: „A hallgatás bűnrészesség. Nem lehetünk cinkosok!”

Ez a cikk több mint 3 éves.

Három nappal a nyolc áldozatot követelő atlantai lövöldözés után Joe Biden amerikai elnök és Kamala Harris alelnök a Georgia állambeli városba látogatott, hogy találkozzon a helyi ázsiai származású közösségek vezetőivel és politikusokkal. A megbeszéléseket követően az Emory Egyetemen tartottak beszédet, amiben mind a lövöldözéseket, mind az azt kiváltó, egyre terjedő rasszizmust elítélték.

Március 17-én kedden, Atlanta külvárosában egy 21 evés felfegyverzett férfi két masszázsszalonban támadt az ott dolgozókra és a vendégekre. A lövöldözésben összesen nyolc ember vesztette életét, az áldozatok közül heten nők, hatan pedig ázsiai származásúak voltak.

Joe Biden beszédében úgy fogalmazott, Amerika nem lehet a gyűlölet „biztonságos kikötője”, és arra hívta az amerikaiakat, hogy álljanak ki és emeljenek szót annak minden formája ellen.

„A hallgatás bűnrészesség. Nem lehetünk cinkosok!”

Az elnök elmondta azt is, szívfacsaró volt számára végighallgatni, ahogy az ázsiai közösségek és politikusok arról beszélnek, milyen félelemben élni. Hozzátette, az elmúlt években olyan emberek voltak magas pozíciókban, akik nyíltan uszítottak mások ellen, a szavaknak pedig következménye van – utalva Donald Trump és a republikánus párt a koronavírusért Kínát  okoló kijelentéseire.

„Túl sok ázsiai származású honfitársunknak kell félelemben végig mennie az utcán, úgy felkelnie reggel, hogy félti a saját, a családja testi épségét. Az elmúlt egy évben mind szóban, mind fizikailag támadták és zaklatták őket, bűnbakot csináltak belőlük.”

Kamala Harris elmondta, ő és az elnök nem maradnak csendben, nem fognak félreállni, mindig szót fognak emelni az erőszak, a gyűlölet-bűncselekmények és a diszkrimináció ellen, történjen az bárhol, bármikor.

„A rasszizmus Amerikában valóság. Mindig is az volt. Az idegengyűlölet Amerikában valóság és mindig is az volt. Ahogy a szexizmus is.”

Amerikában a járvány alatt nagy mértékben megnőtt az ázsiai származású emberekkel szembeni erőszakos cselekmények száma: 2020 márciusa és 2021 februárja között közel 4 000 olyan esetről számoltak be országszerte, amikor fizikailag, vagy verbálisan támadtak rájuk származásuk miatt. Ráadásul ezek nagy része, 70%-a nőkkel szemben történt.

Ezek hátterében többek között Donald Trump olyan, ázsiaiak ellen hergelő kijelentései állhatnak, amikben őket okolja a járványért, többek között „kínai koronavírusnak” vagy „Kung-Flu”-nak nevezve azt.

(TheGuardian)

Címlapkép: Joe Biden, Flickr