Kedden a sztrájkolók melletti szolidaritási tüntetést tartanak a székesfehérvári Arconicnál
Immár hatodik napja áll a fehérvári alumíniumipari gyár, miután még az infláció mértékével sem hajlandó emelni a dolgozók bérét.
Immár hatodik napja áll a fehérvári alumíniumipari gyár, miután még az infláció mértékével sem hajlandó emelni a dolgozók bérét.
Ezek szerint nem érintette meg sem a munkások elmaradt bére, sem a munkahelyi balesetek.
Azt mondta tart közmeghallgatást Mikepércsen az akkumulátorgyárról, de ennek egyelőre semmi nyoma.
A háborúra hivatkozva Ukrajna társadalma folyamatos neoliberalizációs reformokat szenved el.
De vajon hogyan érinti ez a debreceni gigaberuházást?
Szerintük a jelenlegi rendszer „aláássa a hatóságokba vetett bizalmat”.
Évi 1800 helyett egyelőre nulla a termelés a gyárban, amit még el sem kezdtek építeni.
Nem tárgyalják a kérdést se a környezetvédelmi bizottság ülésén, se a közgyűlésben.
Az orosz hadsereg átcsoportosítja erőit, keleti irányból várhatók újabb támadások.
A villamosautó-ipar előre megy, nem hátra.