Amíg a születendő gyereket várják, az esküvőnkre eljönnek a barátaink, addig életünk végén rengetegen kerülünk magányos és kiszolgáltatott helyzetbe. A haláltól való félelmünkben egyedül hagyjuk a haldoklókat és előítéletessé válunk az idősekkel szemben – ez pedig a legsúlyosabb igazságtalanságok egyike.
Nyílik az olló a keresetek és a nyugdíjak között, miközben nyugdíjas és nyugdíjas között is növekszik az egyenlőtlenség.
Ráadásul azzal, ahogy a 13. havi nyugdíjat bevezetik, szintén növekednek.
Nehéz nem feltenni a kérdést, hogy az életünknek ezeket a fontos helyzeteit, az ápolást, a gondoskodást, a haldoklást és a meghalást, miért nem bástyázzuk körül jobban szervezett társadalmi struktúrákkal?
„Beteg gyerek nem születik minden családban, de idős ember minden családban van.”
A rászoruló időskorúakról való gondoskodásra a magyar állam a szükségesnél kevesebbet költ, ami azért lehetséges, mert a magyar társadalom az idősekről való gondoskodást jellemzően a családon belül kezelendőnek tekinti.
A nyugdíj után az átlagnak még néhány éve van hátra, ennek nagy részét betegen töltjük.
