A parlament megszavazta a börtönkártérítések felfüggesztését
Nagy meglepetés.
Orbáni értelemben vett „börtönbiznisz” nem létezik Magyarországon, ahogyan „luxusbörtönök” sem. A Helsinki Bizottság beszélgetésén azonban kiderült, nekünk sem mindegy, milyen börtönélményekkel szabadulnak az elítéltek.
A lelkész szerint a hírügynökség teljesen kiforgatta a Kismaroson elhangzott beszédét.
A volt fideszes képviselő leginkább szanatóriumra emlékeztető börtönben töltheti le a büntetését.
„Átgondolt kormányzati intézkedéseket, nem önfényező propagandaakciókat várunk.”
Zöld, feminista, lakás- és várospolitikai, lmbtq, jogvédő szervezetek is végigküzdötték 2019-et, nem is eredménytelenül.
Többen szívesen körbevezetnék a hajléktalanlellátásban azokat az alkotmánybírókat, akik nyáron hozzájárultak annak a határozatnak a megszületéséhez, ami szerint a hajléktalanság büntetése nem alkotmányellenes.
Hódmezővásárhely polgármestere szerint hívhatjuk ezt listázásnak, de „legálisnak és nyilvánosnak” kell lennie.
Azt javasolják: máshogy fogjon neki a jogállamiság helyreállításának.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy látta, a magyar állam megsértette két bangladesi menedékkérő emberi jogait, ám a tranzitzónák nem számítanak fogvatartási helynek.