Ukrajna elárulása
Ha három év után végül mégis odadobjuk Ukrajnát az oroszoknak, az az egész nyugati világ szégyene lesz.
Ha három év után végül mégis odadobjuk Ukrajnát az oroszoknak, az az egész nyugati világ szégyene lesz.
Kantból nem lehet a kapitalizmus ellenlábasát kifaragni. Nem is kell. A baloldal ennek ellenére is rengeteget tanulhat Kanttól. A königsbergi filozófus születésének 300. évfordulóján Losoncz Alpár esszéjét közöljük.
Azon a derűs, kedves, megértő és leginkább a másik emberre „ráérő” módon szólal meg a világ dolgairól, amit megtapasztaltam személyesen.
„…aki végül összetartotta a világot, az a vénkisasszony volt, aki azért maradt pártában, mert ápolnia kellett a beteg édesapját, a fáradt feleség, aki szelíden elhárította az izzó szemű, szép, lelkes fiatal udvarlót, mert nem akarta bántani a fáradt férjét, a néptanító, aki elfelejtette Schillert és Kantot a kis faluban, ahol a parasztgyerekeket tanította, a csendőrőrmester, aki futni hagyta a rőzsetolvaj öregasszonyt…”