Novembertől ismét jogellenesen, két részletben fizeti a béreket a Dunaferr
A Vasas szerint ezért őket teszik bűnössé, pedig ők csak egy esetleges felszámolás esetére tartottak tájékoztató-beszélgetést.
A Vasas szerint ezért őket teszik bűnössé, pedig ők csak egy esetleges felszámolás esetére tartottak tájékoztató-beszélgetést.
A Demokratikus Koalíció nevében Kordás László és Mezei Zsolt mondta el, ők mit tennének kormányon a Vasműért.
A szakszervezet szerint már megszokták ezt a cégtől, aki eközben éppen a több ezer értesítetélen családért aggódik.
Csak a kohók üzemelnek, mert ha azokat is lekapcsolnák, félő hogy nem tudnák újraindítani.
A kormány eddig ódzkodott a beavatkozástól, most úgy tűnik, mégis léptek.
Villáminterjú-sorozatunkban a jobbikos Kálló Gergelyt és a momentumos Kovács Jankát kérdeztük a dunaújvárosi Vasmű helyzetéről és arról, hogyan képzelik el az állami beavatkozást egy magánvállalat esetében.
A Fejér Megyei Önkormányzat javaslata szerint különleges gazdasági övezetet hoznának létre, ami magában foglalná a város fontos forrásait jelentő gyárakat.
A kormánypárti bizottsági tagok „hivatali elfoglaltságra” hivatkozva egyszerűen nem jelentek meg az ülésen.
Péntek este egy kb. 50 fős csoport próbált bejutni a Dunai Vasmű gyárkomplexumába, a rendőrség ezt megakadályozta.
A szakszervezet szerint az állam nem nézheti szótlanul, hogy több ezer dolgozó és családjaik, illetve beszállítók, vállalkozások és szolgáltatók megélhetése közvetlen veszélybe kerüljön, valamint egy egész város és térsége menjen tönkre „néhány ember felelőtlen és törvényeket sértő tevékenysége miatt”.