Hiába hitegették őket, a Tungsram maradék dolgozói közül is sokakat elküldtek
A csődeljárás alatt álló cég lassan az összes dolgozójától megválik, azoktól is, akik eddig reménykedtek a maradásban.
A csődeljárás alatt álló cég lassan az összes dolgozójától megválik, azoktól is, akik eddig reménykedtek a maradásban.
Cserpeghy Nándor szerint azt, hogy a polgári kormány megbecsüléssel tekint a MÁV-START Zrt. minden munkavállalójára, nehéz lenne elvitatni.
A közlekedési dolgozók nem csak engedményeket értek el, hanem sikeresen szálltak szembe a kormányzat akaratával.
Van miből: a cégnek 300 milliárd forinttal nőt egy év alatt az árbevétele.
A szakértő szerint még nem lehet megjósolni a CSOK-bajnok település ingatlanpiacának alakulását.
Két kastélyt bezárnak, és az ott maradó dolgozóknak is „racionalizálják” a munkáját.
A Volánbusz Zrt. nem bizonyította a sztrájkjoggal való visszaélést.
Hiába a rekord pénzromlás, nem hajlandó 3%-nál nagyobb emelést adni a Magyar Posta. Így a dolgozók fele ragad minimálbéren.
Idén januártól a cégnek nincs állásidő-fizetési kötelezettsége az egészségügyileg alkalmatlanná vált dolgozók felé, de a munkaviszonyukat nem köteles megszüntetni.
A vállalat termelőegységei múlt ősz óta álltak, de most az egyik kohó, majd az acélmű, valamint a meleg- és hideghengermű is újraindul.
Még az elmúlt években a kormánnyal konfliktust ritkán vállaló, Cser Ágnes nevével fémjelezett másik szakszervezet is kezdeményezte korábbi tárgyalásai újraindítását.
Érdemi béremelésről beszél a magyarországi Bosch, valójában jóval kisebb béremelésre számíthatnak a dolgozók, a multi ajánlata messze elmarad a hazai inflációtól.