Osztálycsapdában – Az ellenzék szorult helyzete és a lehetséges kiút
Nem a nagyvárosokból kell „leutazni”. A megszervezendő többség helyben van: éppen dolgozik.

Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
Nem a nagyvárosokból kell „leutazni”. A megszervezendő többség helyben van: éppen dolgozik.
Kiállni a palesztinok mellett nem azt jelenti, a Hamász mellett állunk ki.
Amit nem tudott megoldani az erő, megoldja majd a megsokszorozott erő?
Bár a kormány azzal az indokkal próbálja titkolni a kórházi fertőzések számát, hogy nem akar félelmet kelteni, ez a félelem valójában régóta velünk van.
Az Utcáról Lakásba Egyesület és a többi lakhatást segítő egyesület felveszi a kesztyűt a nem bejegyzett, de valós Lakásból Utcára Egyesülettel szemben, akik állami, banki, sőt hatósági segítséggel végzik „munkájukat”.
Nem patyomkin-demokráciáért és üres nacionalizmusért harcoltak 1956-ban.
Mi is a Hamász valójában? Miért jött létre? Kik támogatták a kezdetektől, és kikkel ápol jó viszonyt?
Hogyan befolyásolja majd az AI megjelenése a művészeteket?
Legyünk egy kicsivel több empátiával egymás iránt!
Mindig a kirekesztettek szenvedik meg leginkább a nagy társadalmi változásokat, de sokat tehetünk azért, hogy most a zöld átmenet nyertesei lehessenek.