Populizmus és a nép mítosza
A baloldali populizmus támogatói úgy vélik, hogy egy ilyen egységbe fogott nép megalkotása nélkül a baloldali politika és érdekérvényesítés esélytelen. De vajon igazuk van?
A jobboldali populizmusok korában sokan beszélnek egy baloldali populizmus szükségességéről is. Létezhet egyáltalán ilyen?
A 2018. április 8-i választásokkal újabb történelmi mélypontra jutott a magyar baloldal, ami felértékelte a kiútkeresést. Úgy tűnt, új gondolatokra, új megoldásokra, új eszközökre van szükség a baloldal újjáépítéséhez.
Jó úton járunk, amikor a kortárs valóságunkat a populizmus fogalma által próbáljuk megérteni ahelyett, hogy visszanyúlnánk az olyan bevált fogalmakhoz, mint a fasizmus, autoriter kapitalizmus, szociáldemokrácia? Mi kell a baloldal 21. századi újjászületéséhez?
A Mércén megjelent sorozatokat mind egy helyen találod, ha ellátogatsz a Sorozatoldalra!
A baloldali populizmus támogatói úgy vélik, hogy egy ilyen egységbe fogott nép megalkotása nélkül a baloldali politika és érdekérvényesítés esélytelen. De vajon igazuk van?
A népi, népszerű, populáris, populista baloldal nem más, mint a baloldali elitizmus, a baloldali liberalizmus ellentettje. Arra a megdöbbentő ötletre épül, hogy a baloldal igazán elkezdhetne már a nép problémáival foglalkozni. Szervezni, mozgósítani az övéit, lesni a szavukat.
Magyarországon a baloldali populizmussal kapcsolatos vitákat tíz évvel ezelőtt kellett volna lefolytatni. Akkor elkerülhető lett volna, hogy a neoliberális globalizáció populista ellenpólusát kizárólag Orbán Viktor építse ki – saját ízlésére hangszerelve valamennyi témát, amit a baloldalnak kellett volna középpontba állítania.
A nacionalista-populista jobboldal kortárs politikai sikerei elemi erővel mutatják azt, hogy véget kell vetni az önbecsapás korának, s a baloldalnak ki kell dolgoznia önálló demokráciaelméletét.
A populizmus születésekor baloldali volt. Ugyanazok a problémák hívták életre, mint a korabeli európai szociáldemokrata pártokat: a kíméletlen, taposó gazdasági verseny kárvallottjainak védelme, a veszteseké, a szegényeké.
Edward Bellamy 19. századi utópiája kifejezte az amerikai populizmus és az angolszász szocializmus fő elvét: semmi olyat nem kíván, ami ne lenne pragmatikusan indokolható.