Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Becses évfordulót méltatott Orbán

Ez a cikk több mint 4 éves.

várkert bazár Van itt egy 10 éves évforduló is – emlékeztetett a miniszterelnök.

2010-ben az emberek „véget vetettek a szocialista rémkormányzásnak”, és abban a kétharmados győzelemben a miniszterelnök szerint az emberek reményei és kétségbeesése adódtak össze.

A munkanélküliség az egekben, a családok eladósodva, a deiozahiteleseknek szájukig ért a víz – sorolta Orbán, és nem a jelenlegi helyzetre utalt, hanem a 2010 előtti korszak „rémtetteit” sorolta.

Volt persze remény is, hogy lelket önthetünk magunkba, képesek vagyunk összeszedni magunkat – mondta a miniszterelnök, majd kifejtette:

minden felemelkedő nemzet sikertörténete az önbecsülés megerősítésével kezdődik.

Emlékeztetett Donald Trump és Bopris Johnson sikereire, majd hozzátette, hogy meglátása szerint „a felemelkedés kulcsa a nemzeti önbecsülés helyreállítása”.

A cél az volt, hogy megmutassuk: még mindig vagyunk valakik. A program is egyszerű volt: mutassuk meg, kik is vagyunk valójában, hogy mi vagyunk a magyarok.

Orbán szerint az volt az előfeltevése, hogy a nép, amelyik kitalálta a Rubik-kockát, ki tudja találni hogyan oldjon meg egy válsághelyzetet.

„Kellő szerénységgel azt mondhatom, hogy megcsináltuk.”

És milyen sarokpontjai voltak ennek a megcsinálásnak? Orbán ezt a gondolatmenetet így zárta:

„Lett egy keresztény-nemzeti alkotmányunk. Isten éltesse érte Schmitt Pált.

Vivát, vivát, vivát.”