Az elmúlt napokban több oldalról is körüljártuk, miért iszonyatosan problematikus, hogy Budapest ostromának évfordulóján immár több mint két évtizede hagyományosabb a magyar fővárosban ad egymásnak randevút egy sor európai újfasiszta szervezet.

Kezdjük a tényekkel: a szélsőjobb által piedesztálra emelt „Kitörés napjaként” emlegetett eseménysor sem hősies nem volt, sem értelmes.

Budapest ostroma a második világháború egyik leghosszabb csatája volt. Adolf Hitler 1944. végén, a decemberi hadparancsban nyilvánította „erőddé” Budapestet (Festung Budapest), ami azt jelentette, hogy a várost védő 92,000 német és magyar katona úgy nézett szembe nagyjából 176,000 szovjet katonával, hogy a városban rekedt mintegy egymillió civilt is „katonai célra” felhasználhatóként határozta meg a hadvezetés.

A szovjetek december 20-án kezdték meg Budapest körbezárását.

A 2. Ukrán Front már október 29-én megpróbálkozott az ostrommal, sikertelenül. Ám december végére Sztálin a 3. és a 4. Ukrán Front, és az átállt román hadosztályok átcsoportosításával jóval nagyobb ostromló haderőt tudott felvonultatni. Budapest körülzárása december 26-ra vált teljessé.

Az ezt követő hetekben az ostrom elhúzódott, a németek pedig a Konrad-hadművelet keretében három alkalommal is felmentő támadást intéztek az ostromgyűrű ellen. És bár ezeket a szovjetek rendre visszaverték, az erre fordított energia lélegzetvételnyi időt adott a Budapesten rekedt ostromlottaknak. A patthelyzetnek a német-magyar seregek budavári kitörése vetett véget 1945 február 11-én. Csakhogy ennek hatalmas ára volt.

A főváros akkor álló, közel 40,000 épületéből másfélezer teljesen megsemmisült, közel 10 ezer súlyosan sérültté, több mint 8 ezer sérültté vált. A Várnegyed teljesen elpusztult, a város belső kerületeiben jóformán egyetlen ép ház sem maradt.

És hiába voltak a felmentő hadműveletek és a kitörési kísérlet: Budapest védői szinte kivétel nélkül meghaltak, vagy fogságba estek. Alig 6-700 kitörő német katona ért el saját vonalukig. A Wermacht és a Waffen SS páncélos haderejének egynegyede is megsemmisült.

Ennél is sokkolóbb adat, hogy az ostromnak 38 ezer civil is áldozatul esett.

Budapest ostroma azonban – mint ahogy erőddé nyilvánítása is – egyetlen célt szolgát: elódázni a Harmadik Birodalom bukását. Vagyis pusztán azért, hogy a szovjet csapatok ne tudjanak Berlin felé vonulni, a magyar fővárost gyakorlatilag beáldozták, az ott maradt civilekkel egyetemben. És bármennyire is igyekszik a szélsőjobb egyfajta romantikus mázba csomagolni, és hősiesnek feltüntetni a kitörést, valójában annak sem volt semmilyen értelme, hiszen a németeknek sem volt semmilyen illúziójuk azzal kapcsolatban, hogy a velük szemben álló szovjetek túlerejét le tudják-e nyomni. Ahogy azt Ungváry Krisztián történész is összefoglalta:

„Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer, a budapesti német csapatok parancsnoka katonailag teljesen értelmetlen utasítása a német félnek semmilyen előnyt, a szovjetnek semmilyen hátrányt nem okozott. Legfontosabb következménye mintegy húszezer özvegy és árva, akik, illetve akiknek leszármazottai zömmel még ma sem tudhatják, hogy az értelmetlen hadműveletbe belehajszolt rokon ma hol nyugszik.”

Az elmúlt napokban a Mércén többször is körüljártuk a témát:

• Kiss Soma Ábrahám arról írt, hogyan masírozik be a Kitörés Emléktúrával a mindennapjainkba a nácizmus.
• Volt főszerkesztőnk, Jámbor András arra emlékeztetett, hogy a kitörés nem más volt, mint a nácizmus mészárszéke.
• Szűcs Zoltán Gábor pedig arra figyelmeztetett, hogy a kitörési kísérletet bármilyen értelemben kapcsolatba hozni bárkinek a becsületével arcpirító hazugság.

Mindezeken túl külön iszonyatosan nagy probléma, hogy a Kitörés túra szervezői közt éppúgy találunk olyat, akinek jócskán jut cégeink keresztül mindenféle közpénzekhez, mint ahogy tavaly például a nemzetközi náci dzsemborit egy olyan helyszínen tartották meg, amelynek tulajdonosa több szálon is kötődik a Fideszhez.

Alapvetően a helyzet ugyanis az, hogy a kormány az elmúlt években tétlenül nézte, hogy a nácik minden évben ellepjék Budapestet, és még csak gesztusértékkel sem jelezték, hogy ebben bármilyen problémát látnának.

Az őszi önkormányzati választás után az ellenzék került többségbe a fővárosban – és lám, idén már nem mennek el szó nélkül az érintett kerületek a helyzet mellett. Az I., a II. és a XII. kerület önkormányzatai közösen szervez megemlékezést február 8. és 11. közt, amelynek első lépéseként rögvest le is foglalták például területeket, hogy a széljobb ne tudjon felvonulni.  Külön érdemes kiemelni, hogy a szervezésbe a két ellenzéki polgármester (V. Naszályi Márta és Őrsi Gergely) mellett beszállt a fideszes Pokorni Zolán is, aki az elmúlt időszakban több ízben is kénytelen volt szembenézni a történelem súlyával.