Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mohácson kétszer többen szavaztak érvénytelenül, mint amennyien az egyedüli jelöltre

Ez a cikk több mint 4 éves.

Szeptember végén, már a jelölési folyamat lezárulta után hunyt el Szekó József, Mohács fideszes polgármestere, aki a kormánypártok jelöltje is lett volna a tegnapi választáson. A szavazólapon így egyedül az MSZP-s Csorbai Ferenc maradt.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az ellenzéki pártok képviselő-jelöltjei kérték Csorbait, hogy ő is lépjen vissza, ám ő erre nem volt hajlandó, annyit mondott csupán, hogy ha kevés szavazatot kap, akkor nem veszi át polgármesteri mandátumát.

A mohácsiak látszólag nem méltányolták ezt a hozzáállást, tegnap ugyanis kétszer többen szavaztak érvénytelenül, mint ahányan a szocialista jelöltre. Az NVI adatai szerint Csorbai 1867 szavazatot kapott, az érvénytelenül pedig 4076-an voksoltak.

Még nem világos, hogy Csorbai szerint ez elég kevés szavazat-e a mandátum át nem vételéhez, mindenesetre annyi biztos: nem lenne könnyű dolga polgármesterként, a képviselő-testületben ugyanis 8 fideszes képviselő kapott helyet, szemben a 3 ellenzékivel (kettő az MSZP, egy pedig a DK-Jobbik-Momentum színeiben).

(via 444)

Címlapkép: Mohácsi látkép. Fotó: MTI/Ruzsa István