Kanosszajárás Kurdisztánba – Isztambul még az iszlamistáknak is megér egy misét

A tizenöt milliós Isztambulban úgy másfél-két millió kurd élhet, azaz alig több mint az egy tizedét teszik ki a város lakosságának, ami nem egy nagy szám, ugyanakkor most úgy néz ki, hogy mégis ők voltak azok, akik eldöntötték Törökország jelenlegi legnagyobb kérdését: komoly szerepük lehetett Ekrem Imamoglu polgármesteri székének megszerzésében Erdogan városában.

A törökországi kurdok különös helyzetben vannak: ahhoz ugyan nincsenek elegen, hogy egyedül elérjék céljaikat a politikában, ahhoz viszont már éppen elegen vannak, hogy mind a konzervatív kormány, mind a szekuláris ellenzék örülne, ha saját oldalára tudná őket állítani. A tavaly nyári köztársasági elnöki és országgyűlési választás jó példája volt ennek a helyezkedésnek.

A kurdok pártja, a HDP (Népek Demokrata Pártja) ugyan indított saját köztársaságielnök-jelöltet, de tisztában voltak azzal, hogy nincs esélye Erdogannal szemben, így a párt támogatóinak jelentős része a legesélyesebb ellenzéki versenyzőt a szekuláris CHP (Köztársasági Néppárt) jelöltjét támogatta. Ugyanakkor sok szekuláris török az országgyűlési választáson a HDP-re szavazott annak érdekében, hogy a párt biztosan elérje a 10 százalékos küszöböt, és ezzel is kevesebb mandátum jusson a kormánypártnak.

Az eredményeken igazán jól látszik ez a kurd-szekuláris összefogás: míg a CHP az országgyűlési választáson a szavazatoknak csak 22,6% százalékát kapta, köztársasági elnöki jelöltjük, Muharrem Ince azonban már 30,6%-ot; míg a HDP köztársasági elnöki jelöltje Selahattin Demirtas a szavazatok 8,4%-át kapta, addig az országgyűlési választáson kapott 11,7 százalékkal már sikerült bejutniuk a parlamentbe.  A választásokat ugyan megnyerte Erdogan és pártja, az AKP (Igazság és Fejlődés pártja), a gazdaság helyzete azóta folyamatosan csak romlik, ezzel pedig egyenesen arányosan csökken a kormány népszerűsége is, így az idén március végén tartott önkormányzati választásokra kampányában már nem ígért sok mindent a jövőre vonatkozóan, helyette inkább csak a CHP és a HDP ki nem mondott szövetségét támadta, azzal vádolva a szekulárisokat, hogy a szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal szövetkeztek össze.

Persze a kurdokat is támadta rendesen: terroristáknak és az iszlám ellenségeinek megbélyegezve őket.

A HDP azt a taktikát választotta, hogy azon tartományokban ahol, nincs akkora támogatottságuk, hogy megnyerjék a választásokat ott inkább nem indítottak saját jelölteket, mindenhol a legesélyesebb ellenzéki jelöltet támogatták, a terv pedig bevált, a konzervatívok negyed évszázad után elvesztették Isztambult és Ankarát is.

Isztambul ellenzéki kézbe kerülése pedig kifejezetten fájt a kormánynak, nemcsak azért, mert egykor Erdogant is Isztambul főpolgármestereként ismerte meg a nagypolitika, hanem azért is, mert komoly státuszt jelent a török politikában az, hogy ki is vezeti az ország legnagyobb városát. Arról pedig nem is beszélve, hogy az utóbbi két és fél évtizedben a kormánypárthoz közeli üzletemberek és Erdogan rokonai egyaránt komoly vagyonra tettek szert az Isztambul önkormányzata által kiírt közbeszerzésekből. Éppen ezért nem is akarták semmi áron elismerni, hogy az ellenzék jelöltje, Ekrem Imamoglu nyert Isztambulban, így a választások után több tucat isztambuli kerületben újraszámoltatták a szavazatokat, volt olyan, ahol háromszor is, csalás ugyanakkor sehol sem történt, így arra hivatkozva, hogy nem volt minden szavazatszámláló köztisztviselő, Erdogan kiharcolta, hogy megismételjék a választást Isztambulban.

Ez azért nevetséges indok, mert a korábbi választásokon ebből sosem volt gond. Erre az új választásra azonban a kormány már változtatott a kurdokról alkotott képén is. Mindösszesen pár nappal azok után, hogy elvesztették Isztambult, egyből enyhítettek Abdullah Öcalan a Kurdisztáni Munkáspárt -éppen életfogytiglani büntetését töltő- alapítójának fogva tartási körülményein. Öcalan nyolc éve nem találkozhatott ügyvédjeivel, most viszont egyik napról a másikra a kormány beadta a derekát, és Öcalant rendszeresen keresik fel rokonai és ügyvédjei. Persze nem csak ezzel próbálták meg saját oldalukra állítani a kurd szavazókat, Erdogan például bejelentette, hogy a választások után változtatni fognak a büntető törvénykönyvön, és újraírják a terrorizmusról szóló törvénycikkeket úgy, hogy az jobban megfeleljen az EU-s színvonalnak. Elsősorban a terrorizmusról szóló törvénycikkeket tervezik átírni ez szintén a kurdoknak fog kedvezni ha valóban megvalósul. Hiszen a jelenlegi törvények szerint már az is terrorizmusnak számít, ha valaki egy tüntetésen eltakarja az arcát.

Ezenkívül pedig itt van a HDP két korábbi társelnökének, Selhattin Demirtasnak és Figen Yüksekdag-nak az ügye, akiket még a 2016-os katonai puccs után bevezetett szükségállapot alatt tartóztattak le, és azóta is folyik tárgyalásuk, most viszont különös módon őket is felmentették több vádpont alól is.
A kormány legérdekesebb lépése azonban az volt, hogy főpolgármester-jelöltjüket Binali Yildirimet Isztambulon kívül egyedül Diyarbakirba -Törökország legnagyobb kurd városába- küldték kampányolni. Yildirim pedig itteni kampánybeszédében a „Kurdisztán” kifejezést használta.

Ankara erre pedig nagyon érzékeny, hiszen úgy értelmezik, hogy a Kurdisztán kifejezés sérti Törökország területi integritását, mert arra utal, hogy a kurd kisebbségnek is van saját hazája. Osman Baydemir, a HDP egyik országgyűlési képviselője miután a parlamentben Kurdisztán képviselőjének nevezte magát, kitiltották az ülésekről, sőt még képviselői fizetését is megvonták tőle. A szintén HDP-s Meral Danis hasonló büntetést kapott azért, mert mindösszesen annyit mondott, hogy „kurd tartományok”. A HDP társelnöke, Sezai Temelli pedig mikor tavasszal arról beszélt, hogy pártja Kurdisztánban biztos nyerni fog, míg a nyugati városokban pedig azon dolgoznak, hogy az AKP mindenképpen veszítsen, Erdogan úgy reagált a kijelentésre, hogy ha annyira szereti Kurdisztánt, akkor „takarodjon el Törökországból, mert itt nincs ilyen nevű terület, nem is volt, és nem is lesz”.

Yildirimet többen is számon kérték kijelentése után, ő azzal védekezett, hogy maga Kemal Atatürk is használta a Kurdisztán kifejezést, így nem látja, hol itt a probléma, a HDP egyik politikusa, Fatma Kurtalan viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy míg az AKP az utóbbi hónapokban egyre inkább úgy tünteti fel magát. mint a kurd kissebség gyámja, addig a másik oldalon azon tartományok amelyeket a márciusi választások óta a HDP helyett az AKP irányított a kormánypárti polgármesterek eddig mindösszesen annyit tettek, hogy mindenhonnan eltüntették a kurd nyelvű feliratokat.

Az AKP egyébként nem üldözte mindig a kurd nyelvet, anno Erdogan volt az például, aki engedélyezte, hogy lehessenek Törökországban kurd nyelvű TV csatornák, az első ilyen a közszolgálati társaság egyik csatornája volt – ami amúgy semmi más, mint Erdogant éltető propaganda kurd nyelven -, mi sem bizonyítja ezt jobban mint, hogy szombaton közöltek egy interjút Öcalan testvérével, aki arról beszélt, hogy a kurdoknak nem szabadna megbíznia a CHP-ben.

A kormány biztosra akar menni: a vallásos kurdok meggyőzésére is komoly energiát és pénzt fordítottak az elmúlt hónapokban, és ugyan az továbbra is tilos Törökországban, hogy a mecsetekben kurdul legyen a pénteki imák beszéde, most több tucat kurd imámot hoztak fel az ország keleti feléből Isztambulba, hogy a város kurdok által lakott negyedeinek mecsetjeiben kurd nyelven kampányoljanak Yildirim mellett.

Sőt Erdogan még arról is beszélt, hogy hazahozatja a száműzetésben elhunyt kurd zenész, Ahmet Kaya földi maradványait, Kaya több dalában is kifejezte a PKK iránti szimpátiáját, éppen ezért eddig szó sem lehetett erről.

A kormánypárt hirtelen pálfordulása ugyanakkor nem sokat változtatott a helyzeten, Yildirim népszerűsége nem nőtt, pedig még azt is megígérte, ha ő nyer, akkor az isztambuli fiatalok havi tíz órányi ingyen Netflix-hozzáférést fognak kapni.