Jávor nagyon dühös lett egy Hír TV-s riporterre, aki a Kövér László-féle klíma-összeesküvésről kérdezte

Budapest Jávor Benedek munkájából kifolyólag ritkábban kap kormánypárti médiától direkt hülye kérdéseket, mint magyar terepen dolgozó kollégái, és ez meg is látszott a reakcióján akkor, amikor sajtótájékoztatóján a Kövér László által már ismertetett klímatüntetéses összeesküvés-elméletre reagáltatta a Hír TV munkatársa.

A riporter azt a kérdést tette fel az MSZP- Párbeszéd jelöltjének, mit gondol arról, hogy külföldi sajtóhírek szerint a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott alapítvány szervezi a globális klímasztrájkokat. A feltételezés szerint a klímaváltozás elleni tüntetésekkel a migrációról próbálják elterelni a figyelmet, a bevándorlás-ellenes erőknek akarnak ártani.

Jávor Benedek hitetlenkedve kérdezett vissza:

„Tényleg ezt a kérdést írták fel magának a szerkesztőségben?”

Jávor ezt követően elmondta, hogy a klímaváltozás az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás, amivel sürgősen komolyan kellene foglalkozni. A Párbeszéd politikusa szerint polgárok milliói tartják tűrhetetlennek, hogy az európai országok nem tesznek eleget a klímaváltozás ellen. A Fridays for Future iskolás tüntetői azokra a „Kövér László-szerű zombikra” dühösek, akik „eltolják a jövőjüket”.  A fiatalok Jávor szerint azt követelik, hogy a kormányok cselekedjenek annak érdekében, hogy a Földön még 20-30 év múlva is emberhez méltó életet lehessen élni.

Jávor a Hír TV újságírójának azért konkréten is válaszolt: amint az köztudott, a tüntetéseket egyáltalán nem a Nyílt Társadalom Intézet által támogatott Avaaz szervezi, hanem az alulról szerveződő Fridays For Future mozgalom. Az Avaaz számtalan másik szervezethez hasonlóan egy petíció indításával segítette a mozgalmat.

A politikus egyre dühösebben válaszolt, és végül hozzátette,

„ezért megy tönkre körülöttünk a világ, mert 30 éve ilyen politikusok és ilyen újságírók egyszerűen hülyét csinálnak a társadalomból.”

A saját bevallása szerint „elképesztően dühös” Jávor azt reméli, hogy a klímatüntető fiatalok véget vetnek „ennek az eszement hülyeségnek”.

(A részletet Jávor sajtótájékoztatójából a 444 vágta ki.)

A Fridays for Future mai globális klímasztrájkjáról, köztük magyarországi tüntetéséről a Mércén is beszámoltunk.

(444.hu)

Címlapkép: MTI/Bodnár Boglárka