A Fidesz-Mi Hazánk összefogás spórolta meg az adóemelést a gödi Samsungnak
A szélsőjobboldali párt ezúttal nem érezte fontosnak a multik megadóztatását.
A szélsőjobboldali párt ezúttal nem érezte fontosnak a multik megadóztatását.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma a kutatóhálózat „jelenlegi, inkompetens vezetésének” távozását követeli.
És miért a szélsőjobb nyerte a választásokat?
Eddig gond nélkül elfogadták a pénzüket, de most kell a hely a Mini-Dubajnak.
Az ELTE bárki számára látogatható Walter Benjamin olvasószemináriumot hirdetett. Az első alkalmon jártunk, ahol a német filozófus patetikus, ironikus és forradalmian fenyegető oldalával találkoztunk.
Orbán Balázs, az ellenforradalmi rendszer kádere nem is gondolhatna mást 1956-ról: a forradalomról, amely egyáltalán nem a nagyhatalmak segítségében, hanem a dolgozók nemzetközi szolidaritásában bízott – hiába.
Irán és a libanoni Hezbollah az elmúlt hetekben egyik megaláztatást szenvedi el a másik után Izraeltől. Az iráni elnök nem akar háborút, de a Hezbollah vezérének halála után nem tudni, meddig tartható még az álláspontja.
Egyre sikeresebb a baloldali, emberközeli politika is.
Rendszeren kívüli gondolkodásra, a mélyebb struktúrák értelmezésére továbbra is teljesen képtelen a hazai politika.
Ha teljes központi szabályozás van, a Terézvárosnak elveszhet az a joga, hogy teljes tiltást vezethessen be.
Miközben fegyvert osztogat a kampánypultból, belakja a megüresedett társadalmi tereket. Elemzés!
A meglepetésszerű támadással Ukrajna Forradalmi Felkelő Hadserege véget vetett Gyenyikin Moszkva elleni hadjáratának.
„Meg kell találnunk az egyensúlyt a rendszer gyökeres megváltoztatásának utópista víziója és az élet jelen rendszeren belüli javításának realisztikus lépései között.” Interjú Anna Sveccel és Angelika Adensamerrel, a LINKS parlamenti képviselőjelöltjeivel.
Már ezelőtt is számos, súlyos dologgal került összefüggésbe a most kamumérgezéses pénzcsalással lebukott Mamuka Mamulasvili és légió neve az orosz-ukrán háború alatt, a mostani pénzügyi csalás viszont óriási felháborodást keltett Ukrajnában, Grúziában és Nyugaton is.
Az idén februárban kirobbant kegyelmi botrány után rendkívüli átszervezés történt a gyermekvédelmi intézményrendszerben. Beszélgetőtársunk elmondja, miként zajlott mindez belülről. Nagyinterjú!
Egy 12 éves gyermek és egy 32 éves felnőtt közötti intim kapcsolat esetén nem beszélhetünk szerelemről, csak visszaélésről.
Törvénymódosítást követel a Patent annak érdekében, hogy megalázás, időhúzás és recept nélkül hozzáférhessenek a nők a sürgősségi fogamzásgátló tablettákhoz.
Huszonhét pilóta tagadta meg a ciszjordániai és gázai merényletekben való részvételt.
Az elmúlt harminc év láthatóvá tette, milyen pszichés következményekkel jár a telefonalapú gyerekkor.
Srí Lanka példázza, milyen nehéz letérni a neoliberalizmus útjáról. Főleg, ha a nemzeti burzsoáziának ez nincsen szándékában.
A munkások hivatalos függetlenségi mozgalomtól, a Việt Minh-től függetlenül felkeltek, válaszul arra, hogy a francia és japán csapatok bevonultak a városba.
A többéves kormányzati kampány hatására már a független sajtó sem mindig képes észrevenni a határokat bűnös és áldozat között.
A mexikói forradalom zűrzavarában a szakszervezet Venustiano Carranza alkotmányos erői mellé állt – ám a forradalom után a Carranza-kormány szembefordult vele és bezáratta.
Magyarország gazdaságilag ezer szállal kötődik az Európai Unióhoz. De mennyire éltünk a lehetőségekkel, amelyeket az uniós tagság kínált?
Mi az elrettentő újdonsága a héten Libanonban elkövetett robbantássorozatnak?
A kétszázezer bányász munkabeszüntetéssel támogatta a felügyelő alkalmazottak kollektív tárgyalásokra vonatkozó követelését.
„A kapitalizmus visszatért!” – ezzel a nagy bejelentéssel kezdődik Nancy Fraser Kannibál kapitalizmusa.
A minisztérium szép tervet rajzolt, de a valóság aligha a kormány (és a dolgozók) oldalán áll majd.
Kiábrándítóan reagáltak a Partizán műsorában ellenzéki polgármesterek arra a hírre, hogy Soproni Tamás 2026-tól betiltaná az Airbnb-zést.
Míg alul a víznek árja, azért a rövidtávú profitérdek az úr.