A szabad iskolaválasztáshoz való jogot a roma gyerekek egyáltalán nem tudják gyakorolni manapság
A legszebb statisztikák szerint is a roma gyerekek körülbelül 50-60%-a szegregált körülmények között tanul. Van esély ezen változtatni? Egy civil összefogás nekiveselkedik a problémának.
„Minden nőnél fennáll a lehetőség, hogy a következő nőnapon nem a kezébe, hanem a sírjára kerül majd a virág”
Több százan vettek részt azon a demonstrációval egybekötött megemlékezésen, amelyet nőjogi szervezetek szervezésében a nemrég Budapesten meggyilkolt japán édesanyára emlékezve tartottak. Képriportunk.
1912. február 9.: Vadsztrájk Bridportban
A Gundry háló- és kötélgyártó vállalat nő dolgozói a fizetés és a munkakörülmények miatt indítottak vadsztrájkot – sikeresen.
Sötétség
A sötétség az összeomlás zűrzavarában biztonságot és erőt ígér, a társadalmi hierarchiák, előnyök és kiváltságok megőrzését és bebetonozását a kirekesztettekkel szembeni erőszakon keresztül. Mit kínálhatunk erre válaszul?
Kiszorultak a Várból az újnácik, de az antifák csak kutyás rendőrökkel vonulhattak fel a „Kitörés-túra” ellen
Nincs annak könnyű dolga, aki antifasiszta a mai Magyarországon. Ezt bizonyította a mai nap is.
1968. február 8.: Az orangeburgi mészárlás
Hárman meghaltak és huszonheten megsebesültek, amikor a rendőrök tüzet nyitottak a bowlingpálya szegregációja ellen tiltakozó fekete diákokra a Dél-Karolinai Állami Egyetemen.
Antifasizmus ma
A fasizmus nem a válság oka, hanem a válság jele – előbb-utóbb erről a mélyebben fekvő okról is beszélnünk kell.
Donald Trump: Amerika első császára?
Ami az Egyesült Államokban történik az nem futó szeszély, hanem rendszerátállítás. A történelem kereke elindult, és ki tudja, hol áll meg.
Mindenki kereste a hatalommal a kompromisszumokat, aztán mindenki meglepődött – Hogyan és miért harcolnak a MOME-sok?
A hallgatók elsősorban az önrendelkezést szereznék vissza, az oktatók egy része szerint a vállalatosítás a probléma. Mi zajlik a MOME-n?
Megújul a Mérce, mondd el te is a véleményed!
Mit szeretsz vagy utálsz a Mércében, és hogyan lehetne jobb? Most végre ezt is megbeszélhetjük: töltsd ki te is kérdőívünket vasárnap estig!
Miért van szükség antifasizmusra?
A történelem bebizonyította, hogy komolyabban kellett volna venni a fasisztákat, és ma sincs okunk rá, hogy csak legyintsünk a problémára.
Öt dolog, amit a szerbiai tüntetésekkel kapcsolatban fontos hangsúlyozni
Túl a korrupción, a plénum előtt.
A nemzetközi nácitalálkozóval menetrendszerűen érkezik a tiltakozók elleni uszítás
Alaptalan vádaskodás a baloldaliakkal szemben, kettős mérce a szélsőjobboldali támadók javára.
1981. február 5.: Üzemfoglalás a skóciai Greenockban
Az üzem bezárása és a gyártás delokalizálása elleni üzemfoglaló tiltakozás hét hónapon át tartott; a vezetőség végül meghátrált, és beleegyezett a kivásárlásba.
Nemcsak a kormányt, mindent leváltanának a szerbiai diákok Riport a szerbiai diákok újvidéki menetéről
Miért indultak gyalog 87 kilométeres, kétnapos vonulásra a belgrádi egyetemisták Újvidék felé? Mi mozgatja őket, miért harcolnak? És mi lesz, ha az elnök és a kormány tényleg távozik? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a szerbiai tömegtüntetés néhány résztvevőjével.
„Nem az a feltételezés, hogy igazat mondanak, hanem hogy hazudnak” – hogyan árulta el újra a rendőrség az erőszakot elszenvedő nők ügyét?
Hogy jutottunk el a tragédiáig, ami jó ideje a levegőben volt, de elkerülhető lett volna?
Brutális katyvasz – A brutalista
Nem lefényképezni és elfogyasztani kellene a nyersbeton architektúrát, hanem árucikkek helyett az emberi élet kisajátíthatatlan platformjaivá tenni.
200 hallgató tapsolta ki a MOME önkényesen kinevezett rektorát
A hallgatók követeléseket fogalmaztak meg, és ultimátumot küldtek az egyetemi vezetésnek.
1994. február 3.: Országos általános sztrájk Ecuadorban
Az ecuadori munkások Sixto Durán-Ballén elnök konzervatív kormányának gazdaságpolitikája – mindenekelőtt a benzin árának 71%-os emelkedése – ellen tiltakoztak.
Fasiszta-e Trump?
Sok fog múlni az Amerikán belüli progresszív erők ellenálló, szervező és programalkotó képességén, ahogy a világ többi részének válaszain is.
„A szexualitás belesimul a fogyasztás rendszerébe, hogy ne lehessen elképzelni forradalmat”
Mi a szégyellnivaló, mit lehet nyíltan vállalni, mik számítanak szexuálisan aktívnak és mik semlegesnek?
A víz mint befektetés?
Hogyan függ össze az ivóvíz áruvá tétele a migrációval, a vendégmunkával és a szakszervezetek munkajogokért folytatott küzdelmével?
Milyen az erőszakmentes forradalom? Ursula K. Le Guin előszava Murray Bookchin A következő forradalom c. könyvéhez
Miként nyerhetjük vissza az ellenőrzést afölött, ahová tartunk?
Hogyan tiporja sárba az egyetemi autonómiát a NER? A MOME-n élőben követhetjük
A modellváltott Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen bemutatta a NER, hogyan képzeli az egyetemi autonómiát.
Könnyebb lesz rásütni az antiszemitizmust a kutatókra a Bundestag határozatával
Ha megbélyegzésre használják az antiszemitizmus vádját, azzal pont, hogy gyengítik a gyűlölködés elleni harcot.
1971. január 31.: Megtámadják a Nemzeti Szocialista Párt központját Melbourne-ben
A rendőrök megpróbálták megvédeni a nácikat, azonban a helyi lakosokból – köztük Holokauszt-túlélőkből – álló több mint 500 fős tömeget nem tudták feltartóztatni.
A Fidesz szerint elég dolgozni ahhoz, hogy valaki ne váljon hajléktalanná
Úgy tűnik, a Fidesz ma már helyesnek tartja, hogy közszolgáltatásban dolgozó emberek lakhatását támogassa Budapest, de a Mérce által megkérdezett szakemberek szerint problémás, ha valaki kizárólag az aktív korú, munkaképes hajléktalan embereknek segítene.
Az ukránok már úgy érzik, nemcsak az orosz rezsim, de saját kormányuk is ellenük folytat háborút
Egyes politikai vezetők már „Ukrajna összeomlásától” félnek Kijevben. Egy átfogó riport a háborús társadalomról azt is megmutatja, miért.
Mark Fisher: Acid kommunizmus
„Egy olyan világ kísértete, amely szabad lehetne”.