Varga nem szolidaritási adót vet ki a bankokra, csak óvatosan kölcsön kér egy kis aprót
Nem egy karakán kiállás a kormány részéről, de legalább koherens a gazdaságvédelmi akcióterv eddigi részleteivel.
Nem egy karakán kiállás a kormány részéről, de legalább koherens a gazdaságvédelmi akcióterv eddigi részleteivel.
A támogatásuk megfelezésével a pártok alig fogják tudni betölteni azt a feladatot, amire valók: formálni és képviselni a nép akaratát.
A médiabíráskodás sok esetben válságtünet: éppen azért kerül rá sor, mert az áldozatokat védeni hivatott társadalmi intézmények és rendszerek nem mindig működnek megfelelően.
Meglepő módon a diskurzus nem osztható leálláspártiakra és a gazdasági válság hatásai miatt aggódókra, sőt.
A válságkezelő csomag lényegi logikája, hogy a „családbarát” kormány a családoknak szinte semmit nem ad, a cégeknek viszont annál többet.
Az első választási nap évfordulója csak holmi ünnepélyes örömködésre kínál alkalmat, a második nap ellenben rákényszerít, hogy felidézzük hajdani csalódásunkat és azokat a töprengéseket is, amelyek a csalódást követték.
A boltban járva hallottam egy vásárlót arról beszélni, hogy ha ezt túlélik, máshogy akarnak élni: úgy fogalmazott, hogy „eldolgozta” az életét, kevés ideje volt a barátaira, a szüleire, és többé nem akar így élni.
A miniszterelnök bejelentette a gazdasági mentőcsomag második ütemét, de egyelőre sokan a vízben maradtak.
Most kezd csak derengeni, hogy amit örökké tartó „end-of-history” globalizációs idillnek láttak, az visszatekintve fenntarthatatlan adósság- és árbuborékok sorozata volt stagnáló reáljövedelmekkel, amit lehetetlen megismételni.
A koronavírus-járvány kapcsán jelentkező válság megmutatja, hogy mennyire rá van szorulva a centrum a periféria és a félperiféria rosszul fizetett és meg nem becsült vendégmunkásaira.