Orbán Viktor tíz éve a rendszerváltó liberális rendből kiábrándult munkások és nemzeti tőke támogatásával került hatalomra. A háromrészes sorozat első része azt elemzi, hogy milyen politikák támogatják Orbán felhalmozó államának nyerteseit?
A német kormány kompromisszumot keres, és valószínűleg hálás az intranzigens holland miniszternek, hogy ezúttal nem nekik kell elvinniük a balhét a hatékony és egyben humánus megoldás megakadályozása miatt.
Orbán Viktor keddi megszólalása beismeri, a magyar kormány egyszerűen az EU-s és nemzetközi pénzügyi segélyekre vár, amiket azután maga költhet el, a magyar dolgozók viszont nem számíthatnak lényegi segítségre.
A mostani nehéz időt akár egy Munka törvénykönyvét érintő átfogó reform alaptételeinek kidolgozására, vagy egy paradigmaváltás lehetőségének meghatározására is felhasználhatjuk.
Hogy minél előbb, minél kevesebb maradandó sérüléssel álljunk majd fel újra a járvány elmúltával, a mentális egészségünk megőrzésére legalább akkora figyelmet kell fordítanunk, mint a megfertőződés elkerülésére.
Az Orbán-kormány koronavírussal kapcsolatos válságkezelésében hasonló mintázatok figyelhetőek meg, mint 2010-2014 között.
Amíg az állam az erősíti bennünk, hogy aki nem tartja a két méteres távolságot, az bűnöző, hogy az számít elengedhetetlen szükségletnek, amit a hatalom birtokosa annak tart, addig ne csodálkozzunk, ha az emberek önbíráskodni kezdenek.
A hangulat: pikareszk-szerű, hosszú utazások, zseniális képek, máskor pedig éppen ellenkezőleg – vaskos, vidám hangoskodások. Mindez nagyon is komfortos a kelet-európai nézőnek. Mintha Nyikita Mihalkovot, Jiří Menzelt, Emir Kusturicát, máskor Mészáros Mártát néznék.
Ellentétben az idősekkel, a hibás immunrendszerű emberek most is láthatatlanok maradnak, pedig őket is kiemelten veszélyezteti a koronavírus.
Akkor minek is kell örülni?
