Közzétette a kormány, megyénként hány kórházi ágyat kell felszabadítani a járvány miatt
Sok feszültséget is szül a kórházi ágyak kiürítése.
Sok feszültséget is szül a kórházi ágyak kiürítése.
Az amerikai elnök példátlan lépését világszerte, mint halálos veszélyt ítélték el, Magyarországon jöhetnek az online nyelvvizsgák, Indiában zavargások törtek ki a vesztegzár alatt ragad idénymunkások között.
Eközben az Amazon dolgozói pedig éhbérért, védőfelszerelés nélkül dolgoznak.
Élelmiszert, orvosi felszereléseket és tisztítószereket kérnek Ursula von der Leyenéktől, ha már Magyarország kormánya cserben hagyta őket.
A Magyar Művészeti Akadémia alapító elnöke 88 éves volt.
A járványhelyzet éppen 2020-as bértárgyalásaikat szakította félbe, pedig a jelenlegi helyzetben az ő munkájuk is kiemelten fontos.
Domokos László néhány innovatív megoldással meg is oldaná a járvány nyomában keletkezett gazdasági válságot.
Most sokan elvesztették a szabadságaikat, de két hete még ennél is rosszabbnak nézett ki a munkavállalók helyzete.
Nagypénteken hozták nyilvánosságra a tervezetet, a húsvéti hosszú hétvége után 1 nappal pedig már parlament elé is vitték.
Bár továbbra is magas a fertőzöttek száma, sok európai ország azzal számol, hogy a következő egy-két hónapban könnyítéseket vezethetnek be.