Bolsonaro kikapott a brazil elnökválasztás első fordulójában
De a különbség jóval szűkebb a két befutó jelölt között, mint arra számítani lehetett.
De a különbség jóval szűkebb a két befutó jelölt között, mint arra számítani lehetett.
Boszniában ma többszintű választásokat tartanak. A Naša stranka nevű szociálliberális párt azért küzd, hogy véget vessen az ország hatékony működését gúzsba kötő etnikai felosztásnak. Damir Arnauttal készítettünk interjút.
A Korunk Válságainak, a Mérce beszélgetéssorozatának 2. részében Bruder Mártonnal elemeztük az élelmiszerválság okait és a lehetséges megoldásokat.
Hogy mi fog ott épülni, az most sem derült ki, de legalább megszólalt a kormány a kiemelt beruházásról.
A Vlagyimir Putyin legjobb balkáni barátjának tartott Milorad Dodik választásra népszerűtlenebb, elképzelhető, hogy idén még koalíciós partnerekkel együtt sem fog tudni nyerni.
„El a kezekkel a tanárainktól!” Egy emberként mozdultak meg a diákok a magukért kiálló tanáraik kirúgása miatt.
Lapunk értesülései szerint a vezetés megpróbálja ellehetetleníteni a Makói Gumiipari Szakszervezet rendezvényeit.
Munkaügyi pert terveznek a felmentett pedagógusok.
Kijevnek és a Nyugatnak is üzent az orosz elnök. A NATO főtitkár délután 6-kor fog reagálni.
A kifizetési stop eredetileg elvileg nem vonatkozott volna a kórházakra.