Tüntetésbe kezdenek a szakszervezetek a megszorítások miatt
Egy csütörtöki konferencián döntöttek erről, szerintük a béren kívüli juttatások megadóztatása nem más, mint durva visszavágás.
Egy csütörtöki konferencián döntöttek erről, szerintük a béren kívüli juttatások megadóztatása nem más, mint durva visszavágás.
A május óta tartó országos sztrájkokból viszont úgy tűnik, a kínai munkások módot találtak önmaguk megszervezésére, méghozzá úgy, hogy az egyre szigorodó internetes cenzúrát és állami ellenőrzést mindeközben képesek voltak kicselezni.
Ugyanakkor a szegénység is nagyobb. Hogy lehet ez?
Soros, Obama és a Clintonok után más vezető demokratáknál is bombákat találtak ma, mindegyiket hatástalanították, az FBI nyomoz.
Szerintük a polgárok számára ingyenes egészségügy Szovjetuniót csinálna az USA-ból
Saját országukban kvázi háborús helyzet és nyomor uralkodik, ezért az USA-ba tartanak. Többen a határállomás megkerülésével, folyót átúszva jutottak most Guatemalából Mexikóba
Nagyobb sebességgel száguldunk az ökokatasztrófa felé
Meszerics Tamás nem ért egyet az LMP hirtelen stratégiaváltásával, azt „kockázatosnak tartja”.
Gépészeti hiba lépett fel, a túl ritka karbantartás is baj lehetett.
A Menhely Alapítvány igazgatója szerint az ÁSZ felmérés, amit megkaptak rutineljárás, ők viszont minél több otthontalan embert akarnak értesíteni arról, október 15-től mi várhat rájuk.