Szél, Karácsony, Vona: miniszterelnök-jelölti vita az oktatásról, élőben a Mércén
Úgy tűnik, Orbán Viktornak nincs mondanivalója az oktatásról (sem).
Úgy tűnik, Orbán Viktornak nincs mondanivalója az oktatásról (sem).
A választókerületet akármelyik baloldali-liberális megnyerhetné, ha egyedüliként áll ki.
A párt azonban megosztott: a szlovák kulcsemberek jó része és a fiatalabb politikusok távoznának a kormányból, de a járási politikusok, települési vezetők maradáspártiak.
Az LMP döntése elsősorban azt jelenti, hogy a párt külön-külön sem fog visszalépésekről tárgyalni, sem a Jobbikkal, sem az MSZP-P-vel vagy a DK-val.
Levélszavazásra majdnem háromszor annyian jelentkeztek, mint négy éve ebben az időszakban, külképviseletre meg már majdnem annyian mint 4 éve összesen.
Annyian regisztráltak német nemzetiségűként, hogy minden valószínűség szerint az intézmény létrehozása óta először egy nemzetiségi képviselő mandátumhoz jut, és így 93 helyett csak 92 listás mandátumot osztanak.
A törvényszék szerint az Index újságírója Győrben már feleslegesen adta ki magát kirgiznek, hiába védekezett az indexes azzal, hogy előre nem tudhatta, milyen információkra bukkanhat.
Eközben a szociáldemokrata pártelit keservesen próbálja győzködni a párttagokat, hogy adjanak mandátumot további négy év nagykoalíciós kormányzásra.
„Nem voltam a saját életemnek szereplője többet. Elfelejtettem hallgatni a testemre, ami egyre csak jelezte hogy ereje végét járja, és ha így folytatom nem lesz jó vége.”
Egy cseh férfi naplózni kezdte a munkáját, majd perelt: a bíróság utólagosan kifizetteti a munkáltatóval a pénzt, ami a minimálbér alapján járt volna neki.