Márki-Zay szerint Lázár elhazudja, milyen fejlesztésekről beszéltek júniusi találkozójukon
Lázár szerint Hódmezővásárhely nem tesz javaslatokat fejlesztési tervekre, Márki-Zay szerint épp egy hónapja beszélték át a terveket.
Lázár szerint Hódmezővásárhely nem tesz javaslatokat fejlesztési tervekre, Márki-Zay szerint épp egy hónapja beszélték át a terveket.
A március óta tartó tüntetésekre adott válaszcsapásokban már 139-en vesztették életüket, az izraeli hadsereg lépéseit többek közt az ENSZ, a világ számos kormánya és az EU is elítélte.
Lesz, aki jól jár a part tönkretételével.
Ha így maradnak az adótörvények, a dolgozók átlagosan évi 90 ezer forinttól esnek el.
Communist Party of China likes this.
5 éves történet végére került pont.
Menedékkérők fulladnak meg, a mentőhajókat fogva tartják.
Jezza a Facebookon üzent.
Alig vannak, akik a nemzetközi terepen küzdenek, és még ők is túl sok szén-dioxidot bocsátanak ki.
Egy felmérés szerint ma már a britek 53-47 arányban a maradás mellett vannak.