Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Márki-Zay szerint Lázár elhazudja, milyen fejlesztésekről beszéltek júniusi találkozójukon

A Facebookon cáfolta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere Lázár János, a térség országgyűlési képviselőjének nyilatkozatát, mely szerint a város nem tesz javaslatokat fejlesztési tervekre.

Lázár János, a kormányból az április választást követően kihulló miniszter az Andy Vajna tulajdonában álló Délmagyarországnak nyilatkozott arról, mit tapasztalt választókerületi körútján, milyen nehézségekkel néznek szembe a települések, és milyen fejlesztésekről tárgyalt a települések képviselő-testületeivel. Lázár szerint a települések számára a legnagyobb kihívást az elvándorlás jelenti, ennek leküzdéséhez pedig működő közszolgáltatásokra van szükség. A miniszter szerint választókerületének majd mind a 19 települése együttműködő vele mint a térség országgyűlési képviselőjével abban, hogy az ehhez szükséges kormányzati forrásokat a településre vigyék, egyedül Hódmezővásárhelytől „nem kapott érdemi városfejlesztési programot”.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a Facebookon felháborodott bejegyzést tett közzé, amiben leírja, a Lázár Jánossal való, hosszas egyeztetés és egymás kerülgetése után létrejött júniusi találkozóján több fejlesztéshez is kérte a korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter támogatását, amelyeket Márki-Zay szerint „részletekbe menően” átbeszéltek, a beszélgetés eredményéről, és a közösen átbeszélt fejlesztésekről a találkozót követő közös sajtótájékoztatón a nyilvánosság előtt is utaltak.

Márki-Zay bejegyzése szerint szó esett többek közt üresen álló önkormányzati lakások hasznosításáról, a város templomainak felújításáról, egy nagyvállalat városba telepítéséről és az elképzelt Szeged-Hódmezővásárhely villamos-vonat egy szakaszának megépítéséről. A polgármester a Lázár által „már felvállalt” projektek mellett további fejlesztési terveket is említett, amelyekhez jól jönne a városnak a segítség.

Lázár a Délmagyarországnak arról is beszélt, hogy Hódmezővásárhelyen „csak vita és látszatpolitizálás zajlik.” Márpedig

„ahol politikai viták vannak, ott lebénul a város, lefagy a szoftver, és megáll a fejlődés.”

A várost fideszes önkormányzati többség mellett vezető polgármester szerint azonban Lázár maga hátráltatja a város fejlődését azáltal, hogy ellehetetleníti a források városba érkezését, és a város ellen hangolja a közvéleményt. Márki-Zay a megegyezés elhallgatásán túl még más dolgokkal is megvádolja Lázár Jánost, többek közt azzal, hogy megpróbálja „a vásárhelyi gyermekek sportolási lehetőségeinek ellehetetlenítésével a forrásokat Makóra átcsatornázni”.

Olvass tovább!