Mit jelent ma radikálisnak lenni?
A mérsékelt és/vagy reformista baloldal számára sem jelenthetik az egyetlen viszonyítási pontot a nyugati baloldal különböző áramlatai
A mérsékelt és/vagy reformista baloldal számára sem jelenthetik az egyetlen viszonyítási pontot a nyugati baloldal különböző áramlatai
A Közös Ország után most itt a Közös Európa.
Több mint harminc vidéki helyszínen és tucatnyi külföldi városban is lesznek megmozdulások a rabszolgatörvény és az Orbán-kormány ellen.
A hét elején indított hajtóvadászatot a kormányzati propagandamédia a kiskunfélegyházi gimnazistába, Nagy Blankába, aki a rabszolgatörvény elleni tüntetéseken többször is felszólalt.
Újabb közvélemény-kutatás látott napvilágot a rabszolgatörvény ügyében.
A kormány befagyasztotta az első negyedévre szóló dologi költségek fedezetét, az Akadémia szerint veszélyben a kutatóintézetek működése.
Tovább fokozódik a káosz a Brexit körül.
„No, hát akkor, kedves Blanka! Az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli” – mondta a fideszes publicista.
Az MTVA épületében éjszakázott Szél Bernadett és Hadházy Ákos.
Minden, amit tudni akartál Elizabeth Warrenről.