Miért reagált másképp a brit kormány a koronavírusra?
Tévedés volna a brit kormány atipikus reakcióját pusztán nagyvállalati érdekekkel magyarázni.
Tévedés volna a brit kormány atipikus reakcióját pusztán nagyvállalati érdekekkel magyarázni.
A 2019-es decemberi választási kudarc után Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője bejelentette, hogy visszavonul a párt éléről. Mivel Corbyn helyettese is lemondott, ezért a párt most mind vezetőt, mind vezető-helyettest választ.
Egy „lexiter” Munkáspárt a saját tagságával is szembenállt volna az egyik legfontosabb politikai kérdésben. A brexit a Munkáspárt számára már évek óta komoly – és most úgy tűnik, feloldhatatlan – dilemmát okozott.
A toryk terve a brexitre vonatkozóan igen egyszerű: ha többséget kapnak, karácsonyig megszavazza a Parlament Boris Johnson ősszel újratárgyalt megállapodását, és januárra kint is lesznek az EU-ból.
Az ATV műsorában a DK-s politikus „rettenetes lakosságcseréről” beszélt.
Ha a társadalom jelentős részét kirekesztjük a szavazati jogból, akkor azzal a demokráciát magát is korlátozzuk.
Magyarországnak vagy Budapestnek nem hangoskodás és egy hangoskodó troll kell, hanem remény, emberség, szabadság, élet.
Meg kell tenni minden tőlünk telhetőt a lakásválság enyhítésére. Harcolni kell a gyalogos és kerékpárosbarát közlekedésfejlesztésért, valamint a jobb tömegközlekedésért.
A no deal brexit egy rakás szélsőjobbos unatkozó úrifiú agyszüleménye, amelyet egy szűken megnyert népszavazás eredményére hivatkozva próbálnak a nép akaratának beállítani.
Szeptember másodikán van a vár törököktől való visszafoglalásának 333. évfordulója.