Sorra állnak ki a határon túli újságírók is az Index mellett
Szlovákiai és romániai magyar szerkesztőségek, újságírók biztosították támogatásukról az ellehetetlenített lapot.
Szlovákiai és romániai magyar szerkesztőségek, újságírók biztosították támogatásukról az ellehetetlenített lapot.
A válság idején a G20 országok jóval többet költenek a fosszilis energia támogatására, mint a tiszta energiára.
Rétvári államtitkár szerint aki nem fizet, ne is kapjon ellátást.
Az Unióban ezen a téren is hatalmasak az egyenlőtlenségek, bár a járvány miatt eleve kevesebben mennek külföldre.
Ezt csak részben tudják kompenzálni a szegényebb országoknak juttatott uniós források.
Az épp elég baj, hogy néhányan valószínűleg hatalmasat fognak rajta kaszálni.
A lakások tulajdonosait a piaci ár felével kárpótolják, az ingatlanokat pedig szociális bérlakásként hasznosítják.
Ráadásul jól meg is gazdagodik rajta néhány befektető.
Igazán szólhatnának a pártvezetésnek és a kormánynak, hogy több pénzt kéne adni a szociális dolgozóknak.
A Dunaferr vezetése a rossz gazdasági körülményekre panaszkodik, miközben a szakszervezetet és a munkásokat semmibe veszi, és mintha a fogukat húznák, mikor a profitból a dolgozóknak is kéne csöpögtetni valamennyit.