Július 13-án, hétfőn demonstrációt tartanak az üzem mellett a vásárosnaményi A.R.J. Ruhagyár (korábban Vörös Október Férfiruhagyár, majd Elite-re, később A.R.J. Ruhagyár Zrt.) dolgozói, akikről korábban megírtuk, hogy több, mint ötszázan immár két hónapja hiába várják a fizetésüket, de még információkhoz se jutnak arról, mi vár rájuk – írja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szon.

A lap által megszólaltatott dolgozók elmondták, hogy a cég nem teljesíti kollektív szerződésben meghatározott bérfizetési kötelezettségét – a szakszervezet pedig korábbi ígéretéhez híven perre megy az elmaradt bérekért.

„A májusi és júniusi bérünket már egyáltalán nem kaptuk meg, és nem is tudjuk, kitől remélhetünk segítséget. Pedig a kollektív szerződésben ott van, az állásidőért pénz, az alapbér 100 százaléka jár a dolgozóknak”

– nyilatkozta a lapnak Újvári Bertalanné szalagvezető és a BDSZ helyi alapszervezetének titkára, aki immár 35 éve dolgozik az üzemben.

A gyárban jelen lévő Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) alelnöke, Sulyokné Kruspán Rozália pedig úgy nyilatkozott,

„Esély sincs arra, hogy ez pár napon belül megoldódik, ezért július 13-án 10 órától demonstrációt tartunk a gyár mellett”.

Újváriné pedig hogy érzékeltesse a dolgozók helyzetét, kifejtette, a könnyűiparban soha nem voltak elég magasak a fizetések ahhoz, hogy az emberek hosszútávra tartalékolhassanak, és ez nincs másképp a vásárosnaményi gyár dolgozóinak esetében sem.

A munkásokkal március 22-én közölték, hogy a továbbiakban nem kell bejönniük, miután a cég angol tulajdonosa és a magyar üzemvezetőség úgy döntöttek, fizetés nélküli szabadságra küldik az üzem 570 munkását a megrendelések visszaesése, elmaradása miatt. Erről nem egyeztettek előzetesen a szakszervezettel, vagy a munkásokkal.

A később visszahívott 270 munkás még szerencsésnek is mondható azokhoz képest, akik azóta otthon vannak, bár az ő helyzetük sem kifejezetten rózsás: maszkvarrásra hívták be őket dolgozni a normál bér 70 százalékáért, amiről később derült ki, hogy valójában csak hatvanról van szó.

A szakszervezet nemzetközi szakszervezeti szövetségek segítségével próbálta elérni a külföldi tulajdonosokat, azonban nem jártak sikerrel, és eddig nem kaptak választ kérdéseikre.

Újváriné elmondta,

„Tehetetlenek vagyunk, nem tudunk semmit a továbbfoglalkoztatásról, az elmaradt bérekről, teljes a csend”

– utalva arra, hogy sokan maguktól hagyták ott az üzemet, hogy legalább álláskeresési járadékra jogosulttá legyenek, miután a felszámolás (vagy nem felszámolás) és az esetleges elbocsátások, valamint az azokkal járó végkielégítések ideje és módja egyelőre bizonytalan.

Sulyokné a helyzetről úgy nyilatkozott, iparági munkások

„Hozzon döntést a tulajdonos, hozzon akár rosszat, de ne hagyja kétségek között az embereket”.

A szakszervezeti vezető szerint példátlan, ami a gyárban történik, és felháborító az is, hogy a cégvezetés korábban azt kérte a dolgozóktól, mondjanak le az elmaradt bérükről, és akkor újraindulhat a termelés.

Miután eddig nem sikerült békés úton zöldágra vergődni a vezetőséggel és a tulajdonosokkal, a szakszervezet jogi segítséget nyújt a dolgozóknak, hogy megkaphassák kollektív szerződés szerint állásidőre is biztosítandó bérüket, valamint a végkielégítéseket.

Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere is aggódik a munkások és a gyár miatt, amely fontos munkáltató a térségben, és nem olyan rég még egy kormányzati támogatás mellett felépített, 12 milliárd forintos, 1 300 embert foglalkoztató új üzem felépítéséről tárgyaltak, azonban a járvány idején hamar kiderült, hogy az üzem nehézségekkel küzd.

A lap megszólaltatta Vámos Zoltán magyar vezetőségi tagot is, aki állítása szerint szintén fontosnak tartja a dolgozók helyzetének rendezését, ugyanakkor elmondta, azért nem tudták igénybe venni a munkahelymegtartó támogatást, mert még csökkentett idejű foglalkoztatást sem tudtak biztosítani a dolgozóknak.

Noha általában Ázsiából hallani a különböző horrorsztorikat a textilipari munkások szörnyű körülményeiről, Kelet-Európában is rendkívül alacsony bérért, és igen sokat kénytelenek dolgozni az iparági munkások, és egy esetleges válság idején különösen kiszolgáltatott helyzetben találhatják magukat.

Magyarországon a járvány kezdete és május vége között nagyjából 200 000 ember veszíthette el az állását, és ez a szám azóta minden bizonnyal tovább nőtt, és mit láthatjuk, miközben a gazdaság újraindulásáról szól a kormányzati propaganda, még most is tömegével kerülnek kilátástalan helyzetbe a bérből élők.