A kormány nehezíti a jogi segítséghez való hozzáférést
Az aprónak tűnő, de fontos változtatások komoly terheket rónak a bíróságokra és a civil szervezetekre.
Az aprónak tűnő, de fontos változtatások komoly terheket rónak a bíróságokra és a civil szervezetekre.
A családbarát kormánynak hála kevesebb gyermeket fogadhattak örökbe olyanok, akik közül a szigorítás előtt egyre többen akartak.
Az MKKSZ elnöke szerint így is kérdés, hogy az uniós források elapadásával miből lesz pénz béremelésekre.
Továbbra is a nyugdíjasokat érinti leginkább a pénzromlás.
A kedd éjszaka benyújtott tervezet több kulcspontjában a szakszervezetek tiltakozása és javaslatai ellenére sincs változás.
Az üzemben hétfőn többen rosszul lettek, miután mérgező anyagok kerülhettek a levegőbe.
Két héttel a határidő lejárta és a panasz benyújtása után jutott eszébe, hogy azt szabálytalanul adta be.
Hiába működik az intézményben képviseletük, az igazgató nem engedte, hogy fórumot tartsanak, a tankerület pedig bérleti díjat kért.
Megjelent a Hintalovon Alapítvány 2022-es Gyermekjogi jelentése.
Képekben az egész éjjel a miniszterelnök hivatala előtt demonstráló diákokról.