A PDSZ felszólította az Emmit, hogy fizessék ki a tanárok karantén alatti többletmunkáját
A tanárok – hiába várva segítséget központi kormányzattól – átlagosan 51 524 forintot költöttek saját zsebből a digitális munkarend megvalósítására.
A tanárok – hiába várva segítséget központi kormányzattól – átlagosan 51 524 forintot költöttek saját zsebből a digitális munkarend megvalósítására.
Egyelőre nem tudni, hogy távozása összefüggésben van-e azzal, hogy a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumának elnöke.
Bár az Országgyűlés határozatképtelen volt, napirend előtti felszólalásaikat azért elmondták a pártok frakciói, amelyekben az EU-csúcs mellett sok más témát, például a Balaton-part privatizálását és az Index-ügyet is szóba hozták.
Ismeretlenek átcímkézték azokat a jelzőtáblákat, amelyekkel a tavaly októberi önkormányzati választás után a polgármesteri hivatal által megjelölte fővárosi kezelésű közutakat.
Az épülő atlétikai stadionról és közparkról szóló ferencvárosi közmeghallgatáson nem csak a kormányt, de a IX. kerületi városvezetést is számon kérték a helyiek.
A szervezők elmondták: közvetetten kapcsolatban állnak több nagy zenekarral, akik azonban egyelőre vonakodó állásponton vannak, mivel félnek, ha melléállnak a kezdeményezésnek, nem lesz utána munkalehetőségük.
A miniszterelnök szerint a magyar munkaügyi statisztika egy kifürkészhetetlen dzsungel, valamint megdicsérte Matolcsyt, Navracsicsot és három miniszterét is.
Miután már a második éjjel nem tudott aludni, „megvilágosodott”.
A vírussal közvetlenül kapcsolatban álló hírek és tanácsok mellett idővel zavarbaejtő bejegyzések jelentek meg az oldalon, amelyek értelmezhetők ugyan a koronavírus kontextusában, de a weblap eredeti funkciójához nem sok közük van, a propagandához viszont annál több.
Jelenleg négyszer annyi pénz jut egy egyházi iskolában tanuló diák oktatására: az állami iskolákban ez az összeg 80 ezer, míg az egyházi intézményekben 320 ezer forint.