Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mégsem lesz a volt origós Tevan Imre az Index főszerkesztő-helyettese

Ez a cikk több mint 3 éves.

Péntek hajnalban egy nyilvános Facebook bejegyzésben visszakozott az Index főszerkesztőhelyettesi pozíciójától Tevan Imre, akiről tegnap mi is megírtuk, hogy ezt a pozíciót foglalja el az egy héttel ezelőtt főszerkesztője után gyakorlatilag összes újságíróját is elveszítő portálnál.

Tevan mindössze egy nappal azt követően lépett vissza, hogy bejelentette, elvállalja a megbízatást. Az újságíró már a tegnapi nap folyamán is sok rosszalló kommentet kapott, hogy a sok szempontból bizonytalan helyzetbe került Indexben elvállalta a pozíciót, de mint írja: „nem azért, [gondolta meg magát] mert kaptam a pofámra. Ezt tudtam előre, ez ilyenkor jár. (Sok támogatást is kaptam, köszönöm.) Hanem azért, mert rosszul mértem föl a helyzetet, ezért hibás döntést hoztam.”

Mint írja, miután már a második éjjel nem tudott aludni, „megvilágosodott”. Szerinte aggályos kérdés ugyan, hogy lehet-e független és színvonalas újságként működtetni a kialakult helyzetben az Indexet, de erre elmondása szerint kitalált garanciákat.

A visszalépésről szóló döntésének okaként inkább azt jelölte meg, hogy a politikai beavatkozáson túl, az igazgatóság tagjai szerinte nem képesek összehozni „egy minimális csapatot, amely legalább elfogadható minőségben át tudja venni a felmondott kollégáktól a lapkészítést abban a rohamosan közeledő pillanatban, amikor ők végleg elmennek.”

„Az ‘igazgatósági tag’ hétfőn hívott föl, ma péntek van, azóta odáig jutottunk, hogy egyetlen embert, engem lehetett bejelenteni az új csapatból. -thy és -czy azóta se tudta eldönteni (legalábbis nekem ezt mondják) azt a viszonylag alapvető kérdést, hogy melyikük a főszerkesztő.”

Ezzel tehát Tevan arra is utal, hogy Szombathy Pált vagy Sztankóczy Andrást nézték ki az Index főszerkesztőjének.

„A harmadik tag doktor Bodolai, akinek minden nyilatkozata után azt éreztem, hogy ki kell szállnom. (Bodolai az Index.hu Zrt. elnöke, mint írtuk.) Kétségtelenül fejlődik, a legutóbbiban a Klubrádióban már hosszú perceket beszélt értelmesen anélkül, hogy elővette volna a szerkesztőség ármánykodásáról szóló elméleteit, de aztán leteltek ezek a percek.”

Mint írja, döntésében segített még néhány dolog. Az egyik az a podcast, ahol Dudás Gergő egykori főszerkesztő elmagyarázza annak  cégjogi vonatkozásait, hogy miért nincs már Index.

„Aztán a csütörtököt a szerkesztőségben töltöttem. Ott nemcsak az Index haldokló szellemét láttam, de ráébredtem, amit tehát mindig is tudtam, hogy én egy vagyok velük. Ebben kevesebbet segítettek azok, akik néhányan nem fogtak velem kezet, és sokkal többet Pozsi, aki nagyon szelíden és kedvesen mondta el, hogy miért nem ért egyet a lépésemmel.”

Azt is hozzáteszi, nem akarja, hogy azt olvassák ki mondataiból, hogy őt átverték, de szerinte „nem ez az a profi csapat, amely megcsinál egy új „Index”-et”.

Tevan 2011-ig már volt az Index egyik főszerkesztő-helyettese a háromból, akkor elbocsátották, 2014-ben került az Origo gazdasági rovatába azután, hogy politikai nyomásra felmondtak Sáling Gergő egykori főszerkesztőnek, és a szerkesztőség nagy része is felmondott. Itt nem sokkal később Tevan felelős szerkesztő is lett, de tegnapi posztjában úgy fogalmazott, 2014 után csak szűk két évig lehetett ott normális és vállalható újságot csinálni, utalva a kormány befolyására. Tevan tegnap még azt írta: „normális”, független újságot szeretne működtetni, és szerinte az Indexnél ezt még lehet, de biztosan nem örökre szól.

Amint arról korábban beszámoltunk, múlt héten az Index 94 munkatársa közös közleményben nevezte elfogadhatatlannak Dull Szabolcs volt főszerkesztő felmentését, állításuk szerint ezzel a szerkesztőség összeállításába történt beleszólás, ami a lap független működésének alapvető feltétele. Amikor Bodolai László, az Index Zrt. elnöke ennek ellenére nem volt hajlandó visszavenni Dullt, a szerkesztőségből pénteken gyakorlatilag mindenki felmondott.

Minderre azután került sor, hogy Dull június végén a lap függetlenségjelző barométerét átállította, és közleményben jelezte, az Index tartalmi függetlensége és a szerkesztőség érintetlensége „külső befolyás miatt” veszélyben van, mivel felmerült egy olyan terv, hogy a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szerveznék ki, ezzel lényegében felszámolva a szerkesztőség autonómiáját.

A Tevan visszalépéséről szóló teljes poszt itt olvasható:

(via 24.hu)

Címlapkép: felhasználva az Index engedélyével