Vizsgálatot indít a leváltott fideszes kerületvezetés felhalmozott szabadnapjairól Pikó András
Összesen több mint 200 napot nem vettek ki Sára Botondék, több mint 10 millió forintot kéne nekik kifizetni.
Összesen több mint 200 napot nem vettek ki Sára Botondék, több mint 10 millió forintot kéne nekik kifizetni.
Korábban azt nyilatkozta, hogy egy esetleges ellenzéki előválasztásnak is boldogan állna elébe.
A vádlott segítségnyújtási kötelezettségének nem tett eleget a vád szerint.
Az online akció mellett a szülők levélben kérik a Miniszterelnökséget, hogy vonják vissza a köznevelési törvény ide vonatkozó rendelkezéseit.
Beszélgetőműsor az euró magyarországi bevezetéséről Büttl Ferenc közgazdásszal és Pap Szilárd Istvánnal, a Mérce szerkesztőjével.
Lakatot formázó élőképpel demonstráltak a terület megvédéséért civilek és politikusok szombaton.
Az LMP-nél azért tartottak tisztújító kongresszust szombaton, mert a májusi európai parlamenti választásokon elért gyenge eredmény miatt a teljes elnökség lemondott.
Az intézet költségvetéséből pótolták az összeget.
Borkaiék ellen és az ő feljelentéseikre is folynak nyomozások
A különböző nagyvállalkozókkal szembeni hatósági kettős mérce még rémisztőbb, ha nem az ügyészség vagy a gazdasági versenyhivatal, hanem mondjuk a katasztrófavédelem lép fel szelektív erélyességgel.