A „cancel culture” magába foglalja a szezont és a fazont, a neoliberális identitáspolitikát és a posztkoloniális kritikát, a moralizáló bloggert és a francia filozófiát, a viktimizáló beszédet és a politikai aktivizmust.
Az irodalom utáni korban élünk, és Nádas Péter életművében tettenérhető az átmenet.
Számára a játék komolysága mindenek felett álló volt. Búcsú Kálmán C. Györgytől.
Miféle új egységen alapul az új lázadás?
Ha az esemény pillanatában nincs megfelelő eszme, történet, képzelet, amely azt szituálja, elhelyezi, akkor csak a régi elbeszéléseken lesz képes megformálódni.
Nem arról beszélünk, hogy az irodalomnak a nemzeti eszméről kellene szólnia – nagyon régóta csak a rossz irodalom teszi ezt – arról beszélünk, hogy az irodalom maga a nemzeti eszme.
Lehetünk-e közösségiek, a kollektivizmus levitézlett évszázada után? A 20. század a népnyomorító kollektivizmus évszázada volt, ezt nehéz, felesleges és káros lenne tagadni. De következik-e ebből, hogy individualistának kell lennünk?
Aki az identitást valami természettől valónak képzeli, az nem a „68-asok minden ellen való lázadása” elé akar visszamenni, hanem Galilei elé.
Mi marad az értelmiségnek, ha a „kire kell szavazni a következő választáson?” kérdésére többé senki sem tőle várja a választ?
